A naracssárga nagyjából jól illeszkedik az emberi bőr összes tónusához, a látványfilmek robbanásaihoz, a kék pedig a narancs komplementer színe. Ez pedig azt eredményezi, hogy gyakorlatilag minden film egyformán néz ki.
„Ez pedig azt eredményezi, hogy gyakorlatilag minden film egyformán néz ki. Ha pedig történetesen nem, az már zavaró. Pont a napokban jelent meg egy videóesszé a Marvel univerzum színvilágáról, amely a zenéihez hasonlóan kissé laposnak és szürkének tűnik. A videó számos jogos észrevétellel él: tényleg hiányoznak a valódi feketék a palettáról, mint ahogy az is elmondható, hogy a parádés látvánnyal bíró Pacific Rimhez képest valóban ingerszegény ez a képi világ. A furcsaság ott jelenik meg, amikor az ellenpéldák között kezdenek olyan látványosan narancs-kék produkciók is feltűnni, mint a Jupiter felemelkedése, a Transformersek, sőt, a szerző által saját kezűleg átszínezett Galaxis őrzői részletekben is Shia LaBeouf digitális agyonszolizottságát idézi Star Lord arca. Ezzel pedig felvetődik a kérdés, hogy tulajdonképpen nem az a baj a Marvel-filmek színskálájával, hogy eltér a megszokottól?
Ami minden bizonnyal elsődleges célja is lehet a Kevin Feige vezette projektnek: egységes kinézetet adni az összetartozó filmeknek, de megkülönböztetni őket minden más darabtól. Egyben pedig más képregényes univerzumoktól is: a mindent sötétségbe burkoló, és a színeket valóban képregényhűen kihangsúlyozó DC-vel szemben éppen egy ilyen deszaturált ad kellő kontrasztot. (Ráadásul jól emeli ki azt is, hogy a riválisok görcsös hivalkodása ellenében a Marvel igyekszik sokkal emberibb, földhözragadtabb történetek látszatát kelteni.)
Félreértés ne essék, egy alkotás külsejében nem feltétlenül létezik arany középút vagy követendő minta. A Marvel mellett Wes Anderson, Zack Snyder vagy éppen Transformers színvilágának megvan a maga szerepe, és nem tiltakoznék valaki narancssárgára színezett feje vagy Amerikai kapitány deszaturációja ellen azon az alapon, hogy ez önmagában esztétikus-e vagy sem. Ahogyan azt a videó is kimondja, a filmek ilyen szempontból alapvetően összehasonlíthatatlanok: míg a Fury Roadnak a túlhangsúlyozott színek állnak jól, addig a Spotlightnak éppen az ellenkezője (bár ironikus, hogy George Miller most éppen fekete-fehérben adja ki művét, mint hogy ez volt a valódi elképzelése a látványról). Így tehát azzal sem tudok egyetérteni, hogy a Marvelnek olyan színvilágot kellene képviselnie, amilyen a képregényektől elvárható - hiszen a világ egyik legünnepeltebb képregényes feldolgozása is számtalan ponton mond ellent az alapanyagának.”
Számára nem volt megbocsátás, ellentétben másokkal, így például Szabó István rendezővel, aki hosszú időn keresztül gyártotta a terhelő tartalmú jelentéseket. Balogh Gábor írása.
Ha a düh-kór már nem elég, akkor a klasszikus, jól bevált veszettség is megteszi, vagy legalábbis egy variánsa. Ettől pedig a francia veszettek szinte szó szerint tépik szét egymást.
Hogy a politikában az igazság a legveszélyesebb fegyver, azt két igazságbeszélő sorsa bizonyítja: Csurka Istváné és Gyurcsány Ferencé.
Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Egy kutatás bizonyítja, hogy a hazai média által gyakran emlegetett uniós tagállam munkaerő-piaci helyzete sem ad okot büszkeségre.
A modernitás nagy ideológiái – liberalizmus, szocializmus, konzervativizmus – mára érvényüket vesztették.
