Szabadság tér '56: fekete-fehér emlékezet

„Bár az 56-os forradalom és szabadságharc röplapjai a legkülönbözőbb követeléseket fogalmazták meg, és a reformkommunistáktól az antiszemita pogromozókig mindenféle elemek szerepet vállaltak a kritikus napokban, a Szabadság tér ’56 koncepciója úgy rendezi el az októberi eseményeket, mint a mágnesek a vasreszeléket a fizikaórán. Akik ebben segítettek, Szerencsés Károly történész és Horváth Attila jogtörténész, nem a hazai 56-kutatások első vonala, de ez a páros már örvendetes előrelépés ahhoz képest, hogy a Szabadság tér ’89-ben még a szabadkőműves világösszeesküvés, a nagy angolnapusztulás és a balatonőszödi kormányüdülő privatizálása közti páratlan összeesküvéseket meglátni képes Raffay Ernő volt a visszatérő vendég. Lehet, hogy őt most éppen Kirgizisztánban pihentetik.

A nevezett szakértőktől persze ne várjuk a múlt és a nemzeti emlékezetpolitika olyasféle problematizálását, hogy mennyire etikus 14-16 éves fegyveres gyerekekkel kiplakátolni a várost, és hogy példaképnek nevezik meg a »pesti srácokat« azok, akik a saját gyerekeiknek azt se engednék meg, hogy ennyi idősen rágyújtsanak, nemhogy fegyvert ragadjanak. Ám az elhangzik, hogy az igazi pesti srácot onnan lehet felismerni, hogy »nincs inge, mert azt már réges-rég föltépkedte«. Hát, ez elmondható a Shygysról is.

(Mielőtt a Pesti Srácok megint az 56-os hősök gyalázásával vádolna – vajon aki a 300 című filmet kritizálja, a spártai hősökön élcelődik? – és útnak indítják az ominózus fekete autót, amolyan horngyulásan »hadd mondjam el azt«, hogyha van meggyalázása a »pesti srácok« emlékének, akkor az éppen a Pesti Srácok-portál, mert van különbség aközött, hogy teljesen esélytelenül lépünk föl a világ legerősebb hadserege ellen, vagy állami pénzekkel kipufajkázva lövöldözünk kifelé a pártház ablakából. Az ilyeneket nem »pesti srácoknak« hívták, hanem ávósoknak.)”