Lassan egy éve, hogy Cseke Eszternek és S. Takács Andrásnak, a díjnyertes On The Spot dokumentumfilm sorozat már-már legendás párosának közös gyereke megszületett, ami legutóbbi sorozatuknak (9 hónap alatt a Föld körül) megindító személyes árnyalatot adott.
(...)
„Amióta Ő megvan, azóta hány országban jártatok?
Tíz országban voltunk már vele, de azért ezek között sok közeli van: Németország, Spanyolország, Ausztria. De volt már Ománban és Marokkóban is. Ez azért nem kevés, ahhoz képest, hogy tíz hónapos.
Akkor a születése miatt egyáltalán nem álltatok le a munkával?
Dehogynem! Az első 3 vagy 4 hónapban természetesen nem mentünk sehova. Utána a 4. hónaptól merészkedtünk el Németországig. Volt egy pár napos miniforgatás az egyik filmünkhöz. Ezt főleg Andris csinálta, én meg a babával asszisztáltam. Aztán felbátorodtunk és mentünk picit messzebbre, picit hosszabban és nagyon élveztük ezeket az utakat. Én mindenkinek csak ajánlani tudom, aki utazni szeretne, pár hónapos babával sokkal könnyebb elkezdeni.
Nehéz volt az első pár hónap?
Az, hogy családdá váljunk hárman, hogy az új felállást megszokjuk: elég rögös út. Nagyon szép, de azért lelkileg fel kell nőni hozzá. Alig alszol, hatalmas felelősség szakad rád, a kapcsolatod is más szintre lép. Már közhely szintig szokták ezt az időszakot emlegetni, de tényleg nem lehet erre felkészülni...
(...)
Olyan volt a szülésed, ahogy tervezted?
Nem, nem mondhatnám. Voltak olyan pillanatai, de nem. A terhességem vége már őrületes várakozással telt. Csak nem akart elindulni. Emlékszem, hogy a 42. héten álltam az ablakban és csak bámultam kifelé az éjszakába. Aludni se tudtam. Csak teltek a napok és az éjszakák. De semmi. Közben rendszeresen megfigyeltek, szerencsére otthon, nyugodt környezetben. Aztán mikor beindult a vajúdás, akkor az is napokig tartott. Jött és ment a bába. Voltak nagyon szép órák, amiket Andrissal kettesben tölthettünk és természetesen voltak nagyon nehezek is.
Tudott Neked segíteni?
Igen. Abszolút.Nagyon sokat jelentett, hogy ott volt. Meg olyan érdekes, hogy amikor az ember részt vesz egy ilyen folyamatban, akkor egy idő után ösztönösen tudja, hogy hogyan tud segíteni: hová kell tennie a kezét, hol kell masszírozni, mit kell mondani.
Aztán mi történt?
Egy picit romlott a szívhang. Romlott és visszaállt, majd újra romlott. A bábák pedig azt javasolták, hogy ne kockáztassunk, menjünk be a kórházba.
Csalódott voltál?
Készítettem magam erre, hogy lehet, hogy így alakul. Meg persze nagyon bíztam a bábákban és az orvosomban, ha ők azt mondták, hogy menni kell, akkor menni kell. Persze a kórházban már nem volt háborítatlan a helyzet, sőt, adódtak kifejezetten traumatikus szituációk is. De borzasztóan kifáradtam a többnapos vajúdásban, és baj történhetett volna, ha nem avatkoznak be. Ezt el kellett fogadnunk. Megcsászároztak. Szerencsére a fiúnk az aranyórát Andrissal tölthette, és amint készen álltam rá, én is megkaptam.
Küzdelmes volt az összeszokás?
Nem, az első pillanatól kezdve együtt aludtunk és az nagyon jót tett. A szoptatásért kellett megharcolnunk. Sajnos a kórházban nem segítettek sokat, azt mondták, hogy ezzel a mellbimbóval sosem fogok szoptatni! Ilyet egy anyának egyszerűen nem szabad mondani! Olyan törékeny az ember önbizalma az új helyzetben, testileg-lelkileg ki van fordulva önmagából és végtelenül kiszolgáltatott. Aztán beszéltünk több szakemberrel, szoptatási tanácsadóval, és szerencsére beindult a dolog. A babánk máig szopizik. Igény szerint. Ahol jólesik neki.
Akkor az Anyatejjel a világkörül kiállítás, amelynek házigazdái és kiállítói is voltatok, igazán személyesen érintett Titeket.
Igen. Az az igazság, hogy nekem az, hogy megetetem a kisfiamat ahol megéhezik annyira természetes és annyira nem kapcsolódik össze a női mell mutogatásával, hogy nem is igazán értem, hogyan zavarhat ez bárkit is. Arról nem is beszélve, hogy ennél kényelmesebb, magától értetődőbb nincs is a világon. Bárhol járunk, mindenhol ehet. Ez is jelentősen megkönnyíti az utazásainkat.
Most is indultok valamerre?
Igen, most egy hosszabb, egy hónapos útra indulunk a Távol-Keletre. Jön velünk egy kedves családtag is, hogy kicsit én is tudjak majd dolgozni, de ne kelljen elszakadnunk. Az az igazság, hogyha nem vihetném magammal, akkor nem is mennék. De szerencsére erről szó sincs. Azt gondolom, hogy az a lényeg, hogy együtt legyünk, bárhol is járunk a világban.”
Perczel-Forintos Dóra klinikai szakpszichológus a Mandinernek hangsúlyozta, hogy érdemes ebben az időszakban (is) végiggondolni, hogy miként vagyunk a kapcsolatainkban, hogyan szeretnénk megélni a szeretetet a tárgyi ajándékok mellett.
Számára nem volt megbocsátás, ellentétben másokkal, így például Szabó István rendezővel, aki hosszú időn keresztül gyártotta a terhelő tartalmú jelentéseket. Balogh Gábor írása.
Hadas Kriszta a gyermekek jogaiért végzett elhivatott munkájáért kapta a poszthumusz elismerést.
Szoboszlai Zsolt és Stefan Gyökeres döntései meghatározták fiaik pályafutását.
„Gondolta volna, hogy ilyen rendes ember lesz belőlem?” Talán ennél szívmelengetőbbet nem is hallhat egy cigány szegregátumban szolgáló szerzetesnővér. A Szent Ferenc Kisnővérei közösség tagjai néhány évtizede a legkilátástalanabb helyzetben élők mellé szegődtek, s azóta minden csillogó koromfekete szempárból maga Krisztus néz vissza rájuk. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Arlón jártunk.
A gödi Búzaszem iskolában évek óta a táskák mélyén lapulnak az okoseszközök. A tanulóknak egészen nyolcadik osztályig még odahaza sincs megengedve a használatuk. Helyette néptánc- és népzeneórákat vesznek, cserkészkednek, a fiúk még a szablyavívás fortélyait is elsajátíthatják.
A megválasztott amerikai elnök korábban hangsúlyozta: megvenné a Dániához tartozó északi-tengeri szigetet.
Jézus születése, a szeretet, a család ünnepe – keresztények és nem keresztények szerte a világon közösen várják a karácsonyt. Amelyhez jó néhány legenda, anekdota, mese és irodalmi mű kapcsolódik; a magyar vonatkozásokból válogattunk párat.
