Hemzseg a földönkívüliektől, mégis az emberekről szól az év sci-fije

„Sokat emlegetett, de iszonyú találó hasonlat, hogy az Érkezés tulajdonképpen A függetlenség napja tökéletes ellentéte. Pedig itt is jönnek a földönkívüliek a hatalmas hajóikkal, a céljukat itt sem tudni sokáig – mégis, az akció, a robbanások, a várospusztítás, a gyilokorgia elmarad, azt a butaságot pedig, ami árad az egyébként kétségtelenül szórakoztató Will Smith-blockbusterből, felváltja egy olyan intelligens sztori, ami bonyolultsága ellenére végtelenül érdekfeszítő és székbe bilincselő.

Ha azt gondolta, hogy a Fel! könnyfakasztó nyitójelenetét meg sem lehet közelíteni érzelmileg, várja meg, míg túllesz az Érkezés első öt-tíz percén. Dr. Louise Banks (Amy Adams) személyes drámája természetesen az egész életét meghatározza, ebben a válságban kell megbirkóznia azzal a helyzettel, amikor tanítás közben jön a hír: ismeretlen eredetű, majd’ 500 méter magas tárgyak lepték el a Földet, egészen pontosan 12 darab, a bolygó 12 különböző pontján. Nem is várat sokat magára a kormány: Louise-t mint az USA egyik legelismertebb nyelvészét keresik meg, mert sikerült hangmintát venni tőlük – a felvétel viszont semmilyen ismert kommunikációs formára nem hasonlít. (…)

Bár nem hangzik túl vonzóan, de az Érkezés elsősorban a kommunikációról szól – persze, ahogy a legjobb kommunikációról szóló filmek esetében (pl. Bábel), ezt anélkül érteti meg a nézővel, hogy a képébe nyomná. A filmben csak futólag említik meg, de nagyon fontos a sztori megértésében a Sapir–Whorf-hipotézis, ami azt mondja ki, hogy az anyanyelv nemcsak a gondolataink kifejezésére szolgáló eszköz, hanem magát a gondolkodásmódunkat is meghatározza, azt, hogy hogyan érzékeljük a világot. Ahogy egyre többet tudunk meg az idegenek nyelvéről (és ezzel együtt a gondolkodásukról), úgy zárkóznak el az egymással való kommunikációtól a nem szövetséges országok hadseregei. Épülnek a falak – még ha ez esetben csak képletesen is.”