A bunkók lesznek a világ urai

„A bunkó, vagy illedelmesebb fogalommal a „korlátozott kóddal” gondolkozó, szűkagyú többség Brexit- és Trump-szerű ügyekben csúcsosodik ki, de ez a habitus a köznapokban már régóta terjed és adja a populizmus tartalékcsapatát. A bunkóság nem a tetkónál kezdődik, hanem ott, hogy ha megadod az elsőbbséget egy terhes nőnek, a mögötted jövő sofőr leordítja a fejed: »Ne az én kontómra udvariaskodj!« Utcán egy külföldi érdeklődik az ott ácsorgó két férfitól: »Sprechen Sie Deutsch?, Do you speak…?« Semmi. „Te – mondja a két ácsorgó egyike –, meg kéne már tanulni egy pár nyelvet.« »Miért, ez a fazon hat nyelven beszélt, aztán mire ment vele?« Ócska példák, de jeleznek valamit. Mondjuk azt, hogy nálunk a lakosság 25 százaléka funkcionális analfabéta – a multicégek sem tudják őket betanítani, mert mondjuk nem értik a magyar nyelvű használati utasítást.

Akkor is aknamező ez a jelenség, ha a bunkóság jól rétegzett: van középosztálybeli, sőt értelmiségi része is. (Wutbürgereknek nevezik németül azokat, akik a politikai szférában csak dühöngenek, nem gondolkoznak, és mindent el akarnak gányolni, pedig esetleg diplomájuk is van.) Nem folytatom, mert ez csak a felszín. Új történelmi korszakba léptünk, amelyben a populizmus viszi a zászlót. És ez a populizmus a bunkókra támaszkodva terjed (s benne a szélsőjobb narratívája megy előre győzelmesen). Ami egykor a vox populi – a demokratikus politizálás figyelembe veendő mozzanata – volt, az mára szétesett. Lett helyette a tömeges, műveletlen-iskolázatlan, minden egyszerűsítő szlogent, gyűlöletbeszédet »benyelő« réteg, benne egy valamiért lecsúszóban lévő középosztály-darabka, amely dühét népszavazásokon, tömeggyűléseken tudja kiélni. Meg az értelmes, hosszú távban gondolkozó politikusok megbuktatásában. (…)

(Mit lehet tenni?) Semmit. A többség uralkodik. Korábban a »hallgatag többségről« volt szó, melyet a politikai elit (demokratikus eszközökkel) kordában tartott. Ma »hangos többség« vesz körül – a vox populi ellen a nyilvános térben fellépni demokráciát tagadó gesztus lenne. Titokban megfúrni őket szemét manipulációnak számítana. Ráadásul a bunkó többség magát a kormányzó elitet támadja, akárhogy hívják, elitnek vagy establishmentnek, kormánynak vagy Washingtonnak, Brüsszelnek. A képviseleti elv abban a pillanatban szűnik meg, ahogy a bunkó többség eléri az 51 százalékot.

(Már megint túlzásokba esek) Lehet, hogy itt csapom a hisztit, és ez az egész elitista képzelgés, hiszen a bunkószféra is csak puszta része a demokratikus sokféleségnek. De Trump váratlan – villámcsapásként érkezett – győzelme mutatja, hogy e jelenségleírás nem hiszti. Sőt lehet, hogy Trump példája követhető, azaz folytatódik a politikai földrengés: ha Merkel bukik, ha Hollande-ot elsöprik a sztrájkok – akkor a bunkók félelmetes tényezőként igazolják magukat, menetelésük megállíthatatlan. A Brexitet már bőven, Trumpot tán pár hónap múltán lehet felejteni, de a bennük parázsló gyúanyag tovább izzik a következő válságig.”