A jövő már itt van,és félelmetesebb, mint valaha

„Brooker már-már paranoid személetmódja valahol teljességgel érthető. Ha évtizedekkel ezelőttről korunkba csöppenne valaki, valószínűleg kolonizált bolygókat és repülő autókat várna, hiszen mindig is ez, tehát például a közlekedés, a kommunikáció, a terjeszkedés volt a haladás iránya: évezredeken át úgy élték le az életüket az emberek, hogy amikor meghaltak, legfeljebb kicsit nagyobb hajók és városok épültek, mint amikor megszületettek, miközben azonban a mi korosztályunk felnőtt, a világ analógról digitálisra váltott. Ez egy egész másfajta technológiai forradalom, mint amihez az emberiség eddig hozzászokott, és sokkal gyorsabb is. Ami azt is jelenti, hogy sokkal beláthatatlanabbak a következményei.

Brooker pedig sosem volt az az optimista lélek: a Black Mirror epizódjai ritkán végződnek nemhogy happy enddel, de legalább valamiféle megnyugvással, kompromisszummal, a »van remény« sugallatával. Végül is a sorozat szlogenje az, hogy »the future is broken«. Tudod, mire számíthatsz. És épp ezért megdöbbentő, hogy a harmadik évad a sok kilátástalanság, sötétség és morális pusztulat közepette szállít egy olyan epizódot is, ami másról sem szól, csak életigenlésről, reményről, melegségről és szeretetről. Olyan szeretetről, ami legyőzi akár a halált is. Furcsa élmény: várod, hogy a sztori mikor vesz hirtelen hajtűkanyart a lehető legnagyobb geciség irányába, aztán egyszer csak azon kapod magad, hogy bambán vigyorogva bámulod a stáblistát. Feelgod (egyébként pedig fantasztikusan megírt és eljátszott, sőt az egész sorozat egyik legjobbja) sebtapasz a torkot szorongató disztópiákra. Persze csak ideiglenes.”