Átláthatóságot!

„Lehet érvelni, hogy a Brüsszelbe-Strasbourgba küldött politikusaink havi alap kétmilliója az ottani árszintek mellett csak a beosztva túlélésre elég. Nem ismerem mélységükben a belga és francia mindennapokat, egyet azonban tudok, a sör drága, a tömegközlekedés viszont ugyanannyiba kerül, mint Budapesten. Szóval kétmillió forint, azaz hatezervalahány euró olyan összeg, amely után a teljes magyar foglalkoztatotti réteg egy emberként áhítozik. Sajnos azonban úgy áll, hogy ha valaki az egyik legnagyobb munkáltatónál, az Európai Unió legfelsőbb döntéshozatalánál dolgozik, az nem egyszerű munkavállaló, nem pusztán közhivatalt viselő személy. A 751 európai parlamenti képviselő egy elit kaszt tagja, mandátumuk pedig belépő egy csodákkal kikövezett úton, ahol előzékenyen senki nem beszél összegekről, ám minden a pénzről szól. De térjünk vissza a kétmillióhoz, amely akkor is megérkezik az EP-képviselő számlájára, ha egész hónapban Brüsszeltől kétezer kilométerre tartózkodik. A költségtérítés elszámolási kreativitással teli világát nem kell bemutatni Kovács Béla jobbikos jelenlegi és Szegedi Csanád volt EP-képviselők előtt, esetükben költségvetési csalás gyanújával folyik nyomozás, de valószínűleg többi társuk is jól ismeri a kiskapukat. Röviden annyit, iroda, telefon, laptop, asszisztensek, tanácsadók, szakértők, munkaebédek, utazások mind-mind elszámolhatók. És el is számolják, kimutatások szerint alig marad valami a kasszában év végén.

Emeljük a tétet, mert nincs vége. Ha plenáris ülés van, 306 euró jár ülésnaponként. Na ez az a napidíj, aminél azért megáll az ásó a kézben, és cigarettát kér az esőben ázó közmunkás. Egy erősebb hónapban tehát kérés nélkül duplázódik az EP-fizetés. De van itt azért egy, az általános képviselői luxust finanszírozó állampolgár számára igencsak felháborító kanyar. A jelek szerint az Európai Parlament még falaz is nekik – mind a 751-nek, – egy friss közleményük szerint ugyanis a képviselő belátására van bízva, kiakasztja-e az internetre költéseinek alakulását, melyik lobbicég milyen buliján volt jelen. Különösen akkor jóízű ez a hír, ha a NAV évekre visszamenőleges határidő-mulasztás utáni büntetés három számjegyű kamatösszegével hosszú levélben képes üldözni az adózó állampolgárt.

Különös fintora a sorsnak, hogy ugyanez a brüsszeli irodaváros üzemelteti a csalás elleni hivatalt, amely fejlett eszközökkel üldözi az uniós visszaéléseket. Érdekes, hogy éppen a sarkon túli ülésterembe nem sikerült eddig bekukkantani, hogy a közvélemény számára teljes átláthatóságért fellépve elszámolásokat követeljen. Szegedi Csanádékon majd csattan egyszer az ostor, de azt a totális homályt, amely az uniós gépezet működési költsé­geit jellemzi, nem fogja eloszlatni. Nem kell persze rögtön azt gondolni, hogy az EP-képviselők minden tanácsadói szerződése fiktív, az viszont azért villanjon be, hogy ha a simulékony szövegű, kék hátterű közlemények, kötelezettségszegési eljárások világának se fontos a teljes elszámoltathatóság, miért lenne az a magyar politikai elitnek? Elég csak a Magyar Nemzeti Bank közpénzjelleg-mentesített alapítványaira gondolni, s helyben vagyunk. Mindeközben egy párhuzamos univerzumban, a BBC szerverének egyik poros sarkában a totális közpénzügyi átvilágítás jegyében pihen egy hat fontról szóló taxicsekk (agyamba égett), amelyet egy valamikori BBC-vezérigazgató »hozott össze«. Világok választják el egymástól ezt a csekket és azt a nagy ködöt, ami az olyannyira politikai korrekt meg részrehajlás- és ideológiamentes brüsszeli mikroklímát megüli. Még jó, hogy mostanában Brüsszel a mi nagy ellenségünk. Mi lenne, ha barátként még jobban ellesnénk tőlük a honi közpénzek titkosítását?”