„Valóban van valami groteszk abban, hogy az MDP és az MSZMP egykori központi lapjának beszántása válik a sajtószabadság elleni támadás szimbólumává. De a tény ettől még tény marad: igen, a Népszabadságnak mint újságnak a megszüntetése komor határkő azon az úton, amelynek vége a magyar sajtó szabadságának teljes elsorvasztása.
Lehet tökfölösleges lamentálásba fogni az üzlet természetéről, meglehet hallgatni a fontoskodó, rózsaszín inges lótifutikat, amint veszteségről, portfólióról, stratégiai irányváltásról és piacról handabandáznak – csak éppen minek? Minden ilyen jellegű eszmefuttatás már a kiindulási alapnál bukik, hogy tudniillik Magyarországon létezik olyasmi, hogy médiapiac. Az érvényesüléshez ugyanis nem fölkészültségre, szorgalomra, innovációra, szerencsére és tőkére van szükség, hanem nyelvre és a szakmai követelmények totális figyelmen kívül hagyására. Nyilván a folyamat nem tegnap kezdődött, a rendszerváltás médiarendszerének eleve súlyos fogyatékosságai voltak, a versenyt mindvégig torzították a nyílt politikai beavatkozások, a nagy állami vagy állammal üzletelő cégek manipulációi, és természetesen voltak elkényelmesedett, a múltból itt ragadt, változtatni képtelen tulajdonosok, meg a zavarosból föltűnő, percnek élő, inkompetens menedzserek. Lehet ezekről is értekezni, csak nem akkor, amikor családok százainak megélhetése kerül veszélybe pusztán azért, mert tisztességes újságírók végezni próbálták a munkájukat. Hiszen a konkrét történet sem a gazdaságról, a piaci logikáról szól, hanem a hatalomról és kiszolgálóiról.”