Megérteni Németországot

2016. október 12. 10:51

Az utóbbi hónapokban itthon Németországnál rosszabb sajtója lassan már csak Észak-Koreának van. Nem kellene–e örülnünk inkább, amiért Németország óvatosan, közös megoldásokra törően, nem a súlyának megfelelően lép fel Európában?

2016. október 12. 10:51
Hettyey András
Mandiner

Vendégszerzőnk, Hettyey András, az NKE adjunktusának írása


A náci bűnökön túl: a német külpolitika értelmezésének kísérlete

Német külpolitikával foglalkozó kutatóként meglepő azt látni, hogy az utóbbi hónapokban itthon Németországnál rosszabb sajtója lassan már csak Észak-Koreának van, különösen a „kormányközelinek” nevezett médiában.

Veretes megállapításokban nincs hiány a migrációs válság kitörése óta: „A német nagypolitika, a hatalmon lévő politikai erők mindenáron való megfelelni akarása, önfeladása immár közel hét évtizede történelmi tény” − írja a Magyar Idők. Merkel „egy olyan Németországot képvisel, ami szégyelli múltját, röstelli jelenét, és alig várja, hogy…valaki, mondjuk, a muszlimok leigázzák őket és ezzel megváltsák őket náci múltjuktól, örök tettesi státuszoktól, amit maguktól képtelenek elengedni, amin képtelenek túllépni” véli Schmidt Mária. „Merkel (vagy akik mögötte állnak) még korántsem adta/adták fel Európa kulturális, lelki kiüresítésének a tervét” figyelmeztet Fricz Tamás.

A német külpolitikát persze lehet, és kell is bírálni de előtte alaposan meg kell próbálni megérteni a mozgatórugóit, tradícióit, érdekeit és értékeit, különben nem tudjuk értelmezni Berlin lépéseit. Hogyan lehet az, hogy a náci múltjának súlya alatt állítólag görnyedő Németország az elmúlt húsz évben repülőgépeivel bombázta Szerbiát, kommandósaival vadászott az al-Kaida vezetőire, katonáival élet-halál harcot vívott a talibánokkal és kiképzőivel kurdokat tanított páncéltörő rakéták használatára? Ha van valami, amit az állítólagos terhelt német lelkiismeret nem engedne, akkor az, hogy a német hadsereg külföldön újra harci bevetéseket hajtson végre.

Hogyan lehet az, hogy az állítólag a másoknak való megfelelést az előtérbe helyező Németország maximális határozottsággal és saját érdekeit védve lép fel 2010 óta az EU déli perifériáján, ahol a bajba került országoknak meglehetős rugalmatlansággal, de németes kitartással ismételgeti a spórolás mantráját? Egy átlagos görög adófizető vagy portugál nyugdíjas biztosan nem azt érzékelte az utóbbi években, hogy Angela Merkel gátlásosan a sarokban ülne, és hamuszórás közben másoknak engedné át a terepet. De Berlin nem csak a kis tagállamokkal keménykedik: se vége, se hossza a francia és olasz panaszoknak a költségvetési szigor miatt, amit Berlin állításuk szerint az EU-n keresztül rájuk próbál erőszakolni.

Másfelől közelítve a kérdést: nem kellene–e örülnünk inkább, amiért Németország óvatosan, közös megoldásokra törően, nem a súlyának megfelelően lép fel Európában?

*

Tényleg jó lenne Magyarországnak, ha a világ negyedik legerősebb gazdasági nagyhatalma szakítana a kompromisszumok keresésével, és egy új, magabiztos, unilaterális stílusra állna át? Ha példának okáért megütközne azon, hogy hagyományosan toronymagasan ő az EU legnagyobb nettó befizetője, és megfelezné a befizetéseit? Hogyan fogadná azt a magyar közvélemény, ha az amerikai kollégájához hasonlóan a német nagykövet is rendszeresen szóvá tenné a vélt vagy valós jogállami problémákat? És ha Németország valóban túlkompenzálta már a náci bűnöket – vajon ez a rosszabb út, vagy a nemlétező orosz múltfeldolgozás? Moszkva soha nem kért bocsánatot és nem fizetett jóvátételt a második világháború végén ártatlanul elhurcolt és elpusztított magyarok tízezreinek. Különösen jobboldali olvasók figyelmére méltó ez utóbbi kérdés.

Ha a német külpolitikát valóban meg akarjuk érteni, nincsen alkalmasabb modell erre, mint a civil hatalom-koncepció. Leegyszerűsítve: Németország civil hatalomként tekint magára, ez a szerepfelfogás pedig többek között azt jelenti, hogy Kiss J. László szavaival Berlin nemzetközi céljainak érdekében elfogadja és forszírozza a más országokkal való együttműködést, kerüli a különutas fellépést, a nem katonai, elsődlegesen gazdasági, ’soft’ hatalomra koncentrál és a nemzeti céljainak elérése érdekében kész szupranacionális struktúrákban (például az EU-ban) működni; még akkor is, ha első látásra ez korlátozza a saját hatalmát.

Emellett az emberi jogok betartása és a különböző nemzetközi jogi egyezményekhez való csatlakozás, általában a nemzetközi jog érvényének az erősítése is a civil hatalmi külpolitika jellemzője. A migrációs válság kapcsán megfigyelhető német politika tehát senkit nem érhetett váratlanul: Berlin közös, európai megoldást, a terhek megosztását, az emberi jogokkal és a menekültkérdéssel kapcsolatos egyezmények betartását szorgalmazta – emellett pedig szem előtt tartotta a német gazdaság érdekeit is. Az öregedő német társadalom fényében a gazdaság versenyképességének a fent tartása Merkel számára lényeges kérdés, ebből a pontból kancellársága kezdete óta sosem engedett írja Thomas Jäger német elemző. A kancellár jól érzékelhetően úgy látja, hogy a versenyképességhez elengedhetetlen a bevándorlás (is).

Mindez nem jelenti azt, hogy ne gondolhatnánk úgy, hogy a német külpolitika rosszul kezelte a migrációs válságot. Berlin jól láthatóan alábecsülte a problémát, saját törvényeit szegte meg a migránsok korlátlan beengedésével, akik nem biztos, hogy egyhamar munkaerőként egyáltalán hasznosíthatóak lesznek – hogy a terrorveszély növekedéséről ne is beszéljünk. Bírálni tehát lehet Berlint, és legitim dolog másképp viszonyulni a kérdéshez, mint ahogy azt a magyar kormány is teszi.

De egyrészt azt kell látni, hogy a német külpolitikai szerepfelfogásból éppen az a fellépés következik, amit az utóbbi hónapokban láttunk. Másrészt a német külpolitika kész az önkorrekcióra is: nem véletlenül jár Merkel éppen most három napos látogatáson Észak-Afrikában, hogy pénzzel és paripával segítse az ottani kormányokat az útra kelt migránsok feltartóztatásában. Az utóbbi hónapokban a német hadsereg nagyban kibővítette szerepvállalását a térségben működő ENSZ- és EU-műveletekben, a német parlament pedig két lépésben szigorította a német menekültügyi szabályozásokat. A keretek tehát adottak, de a civil hatalom-felfogás konkrét politikává alakításában lehetséges és szükséges is a rugalmasság, a módosítás képessége.

*

A német külpolitika megértéséhez azt a kérdést is meg kell válaszolni, hogy miért választotta Németország ezt a felfogást, és miért ragaszkodik foggal-körömmel hozzá? Mint 1945 után megszállás alatt levő állam, (Nyugat-)Németország nem önként alakította ki ezt a szerepfelfogást, hanem a nyugati szövetségesek nyomására, akik így akarták megszelídíteni azt az országot, amelyik a mondás szerint „túl erős Európában, de túl gyenge a világban”. De az is kétségtelen, hogy a Konrad Adenauer körüli generáció a náci rémtettek fényében nem is akart visszatérni egy Európát domináló, hegemón szerepre törő német külpolitikához, hanem felvállalták és magukra szabták a számukra kialakított szerepet.

A civil hatalom-felfogásban kétségtelenül szerepet játszik a náci múlttal való szembenézés és az ebből fakadó olykor görcsös önkorlátozás (de nem önfeladás!). Ez túlkompenzálásnak is tűnhet Magyarországról – de 71 évvel a világháború vége után biztosan nem ez az elem határozza meg a német külpolitikát. A zsidósággal szemben meglévő bűntudat például 2012-ben nem akadályozta meg Németországot, hogy – az izraeli lobbi-tevékenység ellenére – Magyarországhoz hasonlóan tartózkodjon az ENSZ Közgyűlésében, és így lehetővé tegye, hogy Palesztina megfigyelő státuszt kapjon a világszervezetben.

Ráadásul és ez a döntő Németország nagyon sikeres volt ezzel a stratégiával: 1949-ben egy szétbombázott, kivérzett országként indult, amely egy példátlan gazdasági csoda után a világ egyik legnagyobb gazdaságává küzdötte fel magát, irigylésre méltó életszínvonallal és szervezettséggel közben pedig egy puskalövés nélkül sikerült az újraegyesítés is.

A német külpolitika vezetői régóta úgy értelmezik a nemzetközi rendszert, hogy abban nagyhatalmi erőfitogtatások nélkül is érvényesíthetőek a német érdekek – amelyekért, ha kell, maximálisan kiállt Adenauertől kezdve Kohlon át Merkelig minden kancellár. Erről – többek között Antall József és Horn Gyula is sokat mesélhetne. A civil hatalommal járó normák emberi jogok, demokrácia, nemzetközi jog erősítése ráadásul a német társadalom döntő többségnél támogatásra találnak, ahogy azt felmérések sokasága bizonyítják. De nem csak a német társadalom várja el ezt a német külpolitikától, hanem a szövetségesek és partnerek is, akikben Berlin nem szűkölködik egy kompromisszum-kész Németország mindenkinek jól jön. Mi több, a civil hatalmi német külpolitikának nem kis szerepe van abban, hogy globális felmérésekben Németországot rendre a legszimpatikusabb országok között említik a megkérdezettek, amire csak ráerősítenek az olyan német márkák, mint a Volkswagen vagy a Mercedes, hogy a német labdarúgó válogatottról ne is beszéljünk. Sikeres csapaton pedig ne változtass – szól a foci-közmondás, ami a német külpolitikára is vonatkoztatható.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 146 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Somnia
2016. október 13. 14:51
Hol is torlódtak fel a migránsok tavaly nyáron? Mi történt volna ha mindenki lezárja határokat és ott ragadnak? Mit mondott Bismarck a Balkánról 100 éve? Europe today is a powder keg and the leaders are like men smoking in an arsenal … A single spark will set off an explosion that will consume us all … I cannot tell you when that explosion will occur, but I can tell you where … Some damned foolish thing in the Balkans will set it off. Comment during the Congress of Berlin in 1878, as quoted in "European Diary" by Andrei Navrozov, in Chronicles Vol. 32 (2008)
atila68
2016. október 13. 06:11
A hat napos háborút milyen tankokkal tolták András?
kulalak
2016. október 13. 01:03
Németország az EU (és az euró) legnagyobb haszonélvezője, s ezt nagyon is tudja Merkel, Schäuble meg a többi. A kasztráltságuk árt mindenkinek. A szerző összekeveri a hangsúlyokat, talán direkt, de tudatlansága a féltudású magyar elitbe sorolja ("adjunktus").
Text adósság
2016. október 12. 19:01
Madmazel Hitler keresi a jó megoldásokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!