Havi retró – Ursula K. Le Guin: A Szigetvilág varázslója

Szöget ütött a fejembe a Young People Read Old SFF-projekt, aminek az a lényege, hogy fiatal zsánerolvasók régi sci-fi és fantasy-regényeket olvasnak. Az én klasszikus SF(F)-műveltségem viszonylag kiterjedt, de azért nem eléggé; pedig tipikusan történelmi szemlélettel szeretek nekiesni egy-egy témának. Asimovtól, Bradburytől nagyon sokat olvastam, Clarke-tól már moderáltabban, de kimaradt Heinlein, a Végjáték vagy a Dűne, meg még egy sor olyan könyv, amit lehet hogy már rég meghaladtunk, és nem tetszene, de az is lehet, hogy igen. Így – bár korábban nem szorgalmaztam a klasszikusok (újra)kiadását – elkezdtem gondolkodni a témán.

Össze is raktam Molyon egy ilyen tárgyú listát úgy, hogy megnéztem a díjnyertes és díjra jelölt műveket;illetve feltúrtam pár 100/50/20/10 legjobb sci-fi és fantasy listát, amiből a neten sokkal több van egyébként, mint amennyire szükség lenne. Sok könyv a választottak közül magyarul is elérhető, így nagy dilemmám volt, hogy melyik nyelven álljak neki a dolgoknak; és ezt persze a beszerezhetőség is lehatárolja. Alapvetően szívesebben olvasom őket eredeti nyelven, de ha éppen a kezembe akad a listáról valami fordításban, hát legyen úgy.

Ez történt A Szigetvilág varázslójával, amire szombaton egy piac mellett bukkantam a mostanában egyre több helyen feltűnő kis könyveskocsik egyikén. Ursula K. Le Guinról régóta tudom, hogy kéne tőle olvasni valamit, és ugyan inkább valami sci-fire fizettem volna be, ezt az alkalmat (300 forint!) nem lehetett kihagyni. Az eredetileg 1968-ban megjelent könyv a Móránál jelent meg 1989-ben, a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban, Mohácsi Enikő fordításában. A borítója nem szép, de nem is vártam kitörő esztétikai örömöket egy rendszerváltás idején megjelent fantasztikus könyvtől.

A történet egy mese a Szigetvilág egy fiatal varázslójáról, aki hatalmas erő birtokosa, de a világra szabadít valamit, amit nem kellett volna, ezzel pedig hosszú út során magának kell megküzdenie. Így egyszerre high fantasy, ifjúsági és fejlődési regényt kapunk, amelyben főhősünk egy kis hegyi faluból indulva beutazza az ezernyi szigetből álló Szigetvilág rengeteg részét a varázslóiskolától az ismert világ végéig, hogy legyőzze az őt üldöző gonoszt.

Van három megállapításom

A high fantasy továbbra sem a műfajom. A Gyűrűk Uráért tizenkét évesen nagyon odavoltam, de azóta nem tudok mondani semmit, ami egyáltalán érdekelt volna. Ez nem a zsáner hibája, hanem az enyém. A modernebb korokban játszódó, vagy éppen kortárs fantasyk nekem jobban fekszenek, mint a Szigetvilág – miközben egyébként nagyon érdekes világot vázolt fel Le Guin. Főleg igaz ez a névvarázslásra, szeretem a jól kitalált mágiarendszereket. Egyben volt.

Ursula K. Le Guin remek író. Ez főleg azután derült ki, hogy az „ógott-mógott” kifejezés használata után átváltottam az angol verzióra. A magyar sem kifejezetten rossz, de szerintem túl van fordítva, Le Guin kevesebb eszközzel éri el ugyanazt a meseszerű, emelkedett hatást. A tulajdonnevek fordításait sem éreztem mindenhol eléggé indokoltnak a magyar verzióban.

A történetvezetéstől nem dobtam hátast, de ez az, ami: mese. Mesének pedig egészen kiváló. Főleg a főszereplőre koncentrálunk, de a mellékszereplők között is érdekes alakok tűnnek fel. Annyira nem kötött le sajnos, hogy elolvassam a ciklus többi kötetét, de annyira igen, hogy izgalmasnak találjam a dolgot egészen a végéig.

Szóval feliratkozom még pár regényre a szerzőtől – angolul, és más zsánerben.