Egyoldalú propaganda helyett ideje lenne valódi társadalmi párbeszédet kezdeni az olimpia rendezéséről, valamint a nemzetközi sportesemények helyéről a nemzeti identitásképzésben.
„Lesz-e jó országimázs? Állítólag jön majd a világ minden tájáról a sok turista, akik korábban mit sem tudtak rólunk, elviszik jó hírünket, és többé nem tévesztik össze Budapestet Bukaresttel. Valójában nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy az olimpia növelné a turizmust, sőt Sydneyben, ahol pontosan próbálták mérni a hatását, visszaesést tapasztaltak. Ugyancsak Sydney esetében észlelték, hogy az olimpia ideje alatt valóban jobban figyelték (nézték, olvasták) világszerte az Ausztráliáról szóló híreket, ám a négy ország közül, ahol mérték a hatást, háromban nem változott a kontinens megítélése, míg a negyedik helyen csökkent Ausztrália népszerűsége. Pedig nem valószínű, hogy rosszabbak volnának ott az imázsépítők, mint nálunk.
És a nemzeti büszkeség? A fentiek után ez az egy érv marad az olimpia mellett. Egyesek úgy képzelik, hogy a főváros és a vidéki városok, a falvak és a tanyák népe magára ölti majd a trikolórt, és félretéve minden korábbi széthúzást, egy emberként zúgja otthon vagy a legközelebbi nyilvános kivetítő előtt, hogy Ria-Ria-Hungária. De ezt teszi akkor is, ha az északi sarkon zajlik az esemény, és a fiúk/lányok nagyon küzdenek, a szpíker elalél, a szurkolók még napokig emlegetik a versenyt/meccset, s könnyezve éneklik a Himnuszt, ha győzünk, vagy trágárságokat kiáltoznak, ha a bíró rosszul ítél. Tényleg nincs más módja a nemzet összekovácsolásának, a nemzeti érzés fölizzításának, mint egy olimpia? Egyoldalú propaganda helyett ideje lenne valódi társadalmi párbeszédet kezdeni az olimpia rendezéséről, valamint a nemzetközi sportesemények helyéről a nemzeti identitásképzésben.”