A melankólia függönye mögött

„Beregi könyve ügyesen játszik rá a bizonytalanságra, a küszöbön álló paradigmaváltásra, ezzel teremtve olyan atmoszférát, amely a századvégi viktoriánus irodalom sajátja. Panorámáján a társadalom minden rétege felvonul, az arisztokratától a düledező malomban bujkáló, öreg, morózus és hajléktalan skótdudásig. Egyik főbb hozzávalója, mintha receptkönyvből olvasná az író, a mindenkiben bujkáló immoralitás: egy erotikus fényképeket restauráló, társadalmilag lecsúszott férfi (Jonathan Wakefield) és egy kiugrott kurtizán (Minna) párosának menekülésébe kapcsolódhattam be. A Bram Stoker-i nevek és helyszínek, mint London, később pedig a Skót Felföld, a skót gótika (vö. R. L. Stevenson munkái) felé sodorhatná az egész történetet, azonban meglepetésemre korántsem csak erről van szó.

Sokkal inkább egy hullámzó intenzitású kalandregénynek tudnám nevezni a Beregi-könyvet. Igaz ugyan, hogy a műfaj elülső tagját adó főnév kimerül jobbára abban, hogy egy szerencsétlen ügyből kifolyólag a páros menekül a hatóságok elől, így semmiféle élménnyel nem gazdagodnak a narratíva során. Kétségtelen, ugyanakkor rendkívül örömteli, hogy a Noctambulo nagyon mélyre merül a kortörténeti sajátosságok felkutatásában. Ezeket igyekszik részletesen bemutatni és érdekfeszítően beépíteni a szövegbe. Az eszkatologikus tanok, a kísértetjárta vidékek és mocsarak rémisztő miliője, a darwinizmus újdonsága, a nozologikus (betegségtani) elképzelések és a fotózással kapcsolatos, kortárs hiedelmek összeillesztése nagyszerűen sikerült, azonban hiába alkotnak egy hihetetlenül sokszínű és változatos hátteret, ha maguk a karakterek és a történet nem válnak szerves részévé ennek a csodálatosan összetett világnak. ()

Amiért bosszankodom, az maga ez az elválasztás. Érthető, ám túlzó. A melankólia nem bocsát be a fantasztikumba, hanem távol tart tőle, hatást gyakorol, és részét képezi az egésznek. A felépített világ alapján talán hajmeresztőbb kalandokra számítottam volna, amit viszont vártam, azok a merészebb alakok. Szökésük során a szentimentális, néhol bugyuta évődéseik érthetőek, hiszen ebben a kódban kell dolgoznia az írónak, azonban a hasonló műfajú angol sorozat, a Penny Dreadful szintén sémákkal és toposzokkal zsonglőrködik, ugyanebben az időszakban, viszont szereplői szembe mernek szállni a számukra kiszabott sorssal, ezzel kölcsönözve drámaiságot és pátoszt. Jonathan és Minna viszont függöny által homályosak, ahelyett, hogy kilépnének, és élveznék a rivaldafényt.”