Crichton és Beowulf

„Nyilván, a regényt olvasva előbb-utóbb valószínűleg mindenkinek leesik, hogy túlságosan megszerkesztett és túlságosan szórakoztató mű, de a kétkedést mindvégig bennünk tartja, ibn Fadlán hangja egyszer nem árulkodó, a kutatói közbevetések, az előszó, a kézirathoz tartozó utószó, és forrásanyagok listája pedig kellően meggyőző. Az is egy érdekes technika, hogy az arabok számára ismeretlen lényeket ugyanolyan rácsodálkozással és kétkedéssel írja le a narrátor, mint a vélhetően fiktív lényeket: »ekkor saját szememmel is megpillantottam a tengeri szörnyet. [...] A szörny vizet pökött a levegőbe, mint egy szökőkút, aztán hirtelen alámerült és kicsapott a farkával, amely metszett volt, mint a kígyó nyelve.« Crichton még közbe is szúrja, hogy nyilvánvalóan a bálnákról van szó, és hogy más tudósok, mint Hasszán, kétlik, hogy ibn Fadlán ne tudott volna a létezésükről, de persze bármi lehetséges. Ezzel is egyfajta olvasói kétkedés jön be: elhisszük, hogy ibn Fadlán szörnyeket lát, de mi nyugodtan hátradőlünk, mert tudjuk, hogy miről ír. Később, amikor olyan dolgokról ír, amikre már nem tudunk azonnal racionális magyarázatot adni (mint a »wendol«), kénytelenek vagyunk azt is elhinni neki, hiszen ugyanígy beszél róluk. És ez egy pillanatra tényleg rémületes. Crichton pszeudo-magyarázata a regény végén ezek után is érdekes és meglepő, de itt már erősen elmozdul a Beowulf szövegétől, és az antropológia, kulturális antropológia kérdéskörébe viszi át a diskurzust.

Ez a regény látszólag kilóg Crichton életművéből, mert nem foglalkozik technológiával, de még a két hasonlóan inkább történelmi kalandja, A nagy vonatrablás és a Kalózvizeken sem ennyire radikálisan irodalomtörténeti-filológiai. Ugyanakkor ez nem értékítélet, mert Crichton itt is nagyon alapos, bárki, aki a Beowulf-ot valamilyen minőségben valaha olvasta, elemezte, kutatatta, kellemesen meg fog lepődni, mennyire releváns és mennyi mindent lehet még kihozni ebből a látszólag egyszerű, prototipikus hőskölteményből. Megismerjük a vikingek kultúráját, a korabeli arab utazók, tudósok gondolkodásmódját, és természetesen ismét szembesülünk vele, mennyire sokoldalú és értékes író is volt Michael Crichton, nagyobb sikereitől függetlenül is.”