Igazából tudtam, hogy váltanom kellene országot
Ehelyett ott rohadtam szinte minden magyar tévécsatornánál.
A mostani hisztiben valahogy mindenki hajlamos megfeledkezni egy másik hisztiről. Arról, ami 2001. szeptember 11. után tört ki nálunk (is), és évekig tartott. Akkor a felállás nagyjából a mostani fordítottja volt.
„A mostani hisztiben valahogy mindenki hajlamos megfeledkezni egy másik hisztiről. Arról, ami 2001. szeptember 11. után tört ki nálunk (is), és évekig tartott. Akkor a felállás nagyjából a mostani fordítottja volt: a balliberális oldal zöme hangos iszlamofób kardcsörtetésbe kezdett és szorgalmazta Magyarország minél nagyobb mérvű háborús szerepvállalását a terrorizmus ellen, míg a jobboldal nagyjából a nyugati balosok megértő, relativizáló, sőt pacifista álláspontjára helyezkedett.
Majd minden téma megjelent akkoriban a balliberális sajtóban, ami most a jobboldalról ismerős. Általános terrorveszély, nyugati kultúrfölény, a nyugati értékeket elfogadni nem tudók vagy nem akarók lebarbározása, a civilizáltabb társadalmat és azok tagjait megillető többletjog, a politikai korrektséggel való leszámolás, az iszlám alacsonyrendűsége és veszélyessége, a tömeges bevándorlás és a kulturális különbségek problémája, a jog háborús felfüggesztése, az arabbarát jobberek és balos pacifisták belső ellenségként kezelése, de még magának a liberalizmusnak a megtagadása is. (...)
Felmerült bárkiben is, akkoriban ezen a politikai fertályon is mondtak olyasmiket, mint amiket most a jobboldal, s talán ez is megágyazott ennek a mostani hangulatnak? (...)
Hogy mi az oka az azóta bekövetkezett helycserének? Két dolog lehetséges. Az egyik, hogy mindig a másik féllel szemben álló álláspontot kell automatikusan képviselni, mert ilyen a politika.
A másik tabutéma.”