Soha többet ilyen október 23-át!

„Nyilván van a mienknél súlyosabb/abszurdabb privát történet 2006. október 23-áról. Mondhatni, a szerencsétlenségünk az aznapi kiskörúti átlagot hozza csupán – és éppen azért durva, mert ebbe az »átlagba« a fejvesztett menekülés és a fulladásos pánik simán belefért. De kezdem elölről.

Hárman találkoztunk az Astoriánál kora délután, régi osztálytársak: D., a békés death metal-rajongó, Á., a fradista szociológushallgató meg én. A Fidesz-nagygyűlés és a Dohány utcai Mister söröző 2:3 arányban foglalták az érdeklődésünket; söröztünk, dumáltunk, hallgattunk, politizáltunk. A kor fiataljaitól elvárható, egészséges mértékben utáltuk a Gyurcsány-kormányt, de persze a Jobbik-féle alacsony színvonalú hőzöngéshez kényes volt az orrunk. Az Astoriánál kezdtünk, ott is maradtunk.

Egészen addig, ameddig a Deák tértől felénk szűrődő robaj és ordibálás hangja kritikus szintre nem emelkedett. Úgy tettünk, ahogy rengeteg hozzánk hasonló bámészkodó: elindultunk megnézni, hogy mi folyik Bajcsy-Zsilinszky úton.

(...)

A járdán, nagyjából a mai Krt. 9 Beer Bar és az Erste bank előtt hátráltunk, amikor az út közepére vágtatott egy tucat lovas rendőr. Sprintelt előlük mindenki, a tömeg szétnyílt, egymásnak préselődtünk a járdán. Ekkor, igazi gennyláda húzásként, elkezdték a szétválasztott, az iménti rohammal alaposan megijesztett csoportokat könnygázzal lőni. Vagyis minket, meg a körülöttünk pánikban csoszogó nyugdíjasokat, Fidesz-gyűlés szettet (kisszék, zászló) szorongató családanyákat és hozzánk hasonló egyetemistákat. Aztán megint egy gránát. És még egy.

Nyomorult, félelmetes volt az egész. Fuldokolva, tehetetlen dühvel préselődtünk a tömegben a Dohány utca felé.”