Az alkotmányos identitás az aduász?
A fentiek fényében nyilvánvaló, hogy miért kellett előhozakodni az „alkotmányos identitással”: azért, hogy a módosítás „EU-konform” legyen, és lehessen rá hivatkozni, mint az EU-jogtól való legitim eltérésre. Csakhogy azt már nem írják bele az alkotmányba, hogy pontosan mi tartozik az „alkotmányos identitásunkba”, hanem csak annyit, hogy azt minden állami szerv köteles védelmezni. Ha meg netán majd az Alkotmánybíróság próbálja meg tartalommal megtölteni a fogalmat, akkor megint csúnya, hataloméhes és aktivista lesz ugye – bár ettől a jelenlegi felállásban annyira nem kell tartani.
Érdemes itt megint feleleveníteni a kormányra láthatóan inspirálóan ható német példát, a Grundgesetz ugyanis a magyar Alaptörvénnyel ellentétben meghatározza az alkotmány „magját”: eszerint a föderalizmus, a demokrácia, a jogállamiság elvei, valamint az emberi méltóság érinthetetlenek a német alkotmányban. De – és itt jön a lényeg – nemcsak az EU számára, hanem az alkotmánymódosító hatalom, tehát a német parlament (mindkét házának) kétharmados többsége számára is.
Ehhez képest Orbánék most úgy emelnék Alaptörvénybe az „alkotmányos identitás” fogalmát, hogy egyrészt még nagyjából sem határoznák meg a tartalmát, másrészt meg a javaslatban nyilván egy árva utalás sincs arra, hogy ők maguk – szokás szerint – a napi politikai érdekeik mentén ne nyúlhatnának hozzá az újonnan hirtelen megtalált alkotmányos identitásunkhoz.
Amiről most azt kellene bemesélni, hogy eddig is megvolt, de valahogy csak az érvénytelen népszavazás után jutott eszünkbe az alkotmányban is utalni rá. Azt meg, hogy pontosan mit takar, továbbra sem mondjuk meg. Majd a helyzet szüli: minden, amibe azt akarjuk, hogy az EU ne szóljon bele.
Nemcsak „brüsszeli bürokraták” átlátszó és cinikus vakítása mindez, hanem a bőszen hivatkozott 3,3 millió nemmel szavazó választópolgáré is: főleg, hogy