Kibe bújt bele az ördög?

Jeszenszky Zsolt egy hosszabb írásban megemlítette, hogy édesapja sajnos sátáni erőket szolgál.

Családok. Olyanok, akiket egyszerre hurcoltak meg. 16 éves lányok, fiatal fiúk, terhes kismama, anya pici gyerekkel, mindegy volt: vittek, akit értek. A most következő családok története a Tokaj környéki falvak tragédiája.
„1945. január 20-án írták alá a fegyverszüneti megállapodást, ami rögzítette, hogy mennyi háborús jóvátétellel tartozik Magyarország a Szovjetuniónak. Ebben egyetlen szó vagy utalás sem esett arra vonatkozólag, hogy a jóvátétel emberi erőforrás is lehet. Mégis 4 nappal később Szerencsről elindult az a szerelvény, ami a Tokaj környéki kamaszokat szállította »málenkij robot«-ra (»egy kicsi munkára«) a Donyec medence szénbányáihoz.
(...)
Az indulás napján gyalog indították a menetet, két oldalon a szülők sírva, ordítva kísérték a gyerekeket, akik maguk sem tudták hová legyenek kétségbeesésükben. A sort orosz katonák és rendőrök vigyázták, nehogy valamelyik szülő, vagy gyerek közel kerülhessen egymáshoz. Ha kellett ütleget használtak, ha kellett lóval ugrattak a sírók közé.
(...)
Huszonnégy napig utaztak, fűtetlen marhavagonokban. Az illemhely egy lyuk volt, amit a padlóba vágtak. Ezen keresztül süvített be a téli hideg. Ennivalójuk addig volt, míg tartott az otthonról hozott élelem. Útközben nyers szárazbabot kaptak, és egyszer — már orosz területen — beakasztottak egy nyers marhacombot… Semmilyen eszközük nem volt ahhoz, hogy ehető élelmet készítsenek belőle. A hidegtől, és az éhezéstől való szenvedést fokozta, hogy megtetvesedtek. Az állatok éjjel nappal, csípték őket: a 24 nap alatt sem aludni sem ébren lenni nem lehetett miattuk.
Mikor a vagon megállt, voltak, akik leugráltak, és eltűntek a kukoricásban. Mivel a létszámnak meg kellet lennie találtak mást a helyükre: Debrecenben a pályaudvaron valaki tojást akart eladni a foglyoknak. A tojást elvették, az embert feltették a vagonba. Később egy almaárus asszony is erre a sorsra jutott.
Útközben az éneklés tartotta bennük a lelket. Református énekeket énekeltek, imádkoztak. Ez mindvégig vigasztalójuk volt.
(...)
A hegyaljai gyerekek még sosem láttak bányát. Paraszt szülők gyerekei voltak, akik a mezőn tanulták a munkát. És bár meg tanultak becsülettel dolgozni, arról fogalmuk sem volt, hogy a föld alatt milyen lehet fizikai munkát végezni. Az első lefelé induló liftek halálos rémületet váltottak ki a lányokból. Csak sírtak a lift előtt, mire egy orosz belökte az elöl álló kislányt, akkor a többi is bement utána.
(...)”