Al Robertson: Égtörés

„Kezdve rögtön a világgal, aminek nagyjából másfél oldal kellett, hogy teljesen elbűvöljön. Ebben persze nagy szerepe volt az egészen lenyűgöző prózának is (Varró Attilának bátran jár minden dicséret; nem is tudom, mikor olvastam utoljára ennyire jó szövegű sci-fit), ami képes volt nagyon egyedi, nagyon hangulatos színben lefesteni ezt az amúgy annyira nem is szép világot. Legutoljára talán Rajanieminél éreztem azt, hogy képes költőivé tenni a sci-fi leírásokat, de Robertsonnak szintén sikerült – ráadásul a cselekmény előrehaladtával az egész egy sokkal punkosabb, »undergroundosabb« irányba indul el, sok mocsokkal, virtuális terekkel, egymástól megkülönböztethetetlen valós és digitális világgal, de mégis úgy, hogy a cyberpunk külsőségei, esztétikája ne legyen tolakodó.

Itt azonban nem épp klasszikus megavállalatokkal találkozunk, az »istenek« jelenléte ugyanis egy olyan réteget kölcsönöz a történetnek, amiért muszáj lelkendeznem. Sőt, úgy általában a mesterséges intelligenciák és a digitális világ kezelése is egészen magával ragadó, különösen amikor belép a képbe Hugo Fist – és mindenkit lealáz a pályán. Folyamatos beszólásaival, káromkodásaival, rámenős, nagymenős stílusával és persze Jackkel való meglehetősen ambivalens kapcsolatával (ami a regénynek egy keményen humoros »buddy comedy« stílust is kölcsönöz) egyszerűen lehengerel, ráadásul a többiekhez képest kifejezetten összetett jellemet kapott, ami külön szimpatikussá és érdekessé teszi a figuráját. Azt mondjuk nem tudom, mennyire szerencsés, hogy a könyv legárnyaltabb karaktere egy harcra készített mesterséges intelligencia, de az biztos, hogy aki Fistet nem szereti meg két oldal után, annak nagyon nehéz dolga lesz a későbbiekben.

A cselekmény korrekt módon lezárul, de ha jól látom, a folytatásban már más szereplőkkel is fogunk találkozni – ami olyan szempontból biztosan nem baj, hogy talán másodjára már nem lenne ennyire ütős a Jack-Fist konfliktus. Viszont a világban rengeteg lehetőség rejlik, úgyhogy már előre várom, amikor visszatérhetek ebbe a digitális entitások uralta környezetbe, ahol még azért is licencdíjat kell fizetni, ha focizni szeretnék a hátsó udvaron (a szabályok ugyanis szellemi termékként díjkötelesek). Amíg én várakozok, mindenki másnak bátran ajánlom az Égtörést – ha szeretnél egy jó, XXI. századi sci-fit olvasni, és kíváncsi vagy, milyen is az, amikor folyamatosan üvöltöznöd kell a fejedben lakó, folyton káromkodó idegennel, akkor ez a te könyved lesz.”