„A burka (az egész testet és arcot fedő tradicionális muszlim öltözék) és a burkini (az arcot szabadon hagyó, de a testet könyöktől térdig eltakaró fürdőruha) viseletének tilalma komoly politikai viták tárgya a nyugat-európai országokban. Legutóbb Franciaország szocialista miniszterelnöke tett hitet a tiltás mellett, ami földcsuszamlásszerű esemény az európai baloldalon, ahol eddig senki nem volt hajlandó szembenézni az iszlám totalitárius természetével, a kulturális relativizmus tarthatatlanságával és az integráció nélküli bevándorlással mint problémával. És ha csak nem lett volna hajlandó szembenézni: az európai baloldal első indulatból idegengyűlölőt és fasisztát kiáltott mindenkire, aki az iszlám intolerancia térhódításának veszélyére figyelmeztetett. (S ez természetesen nem azt jelenti, hogy a figyelmeztetők közt ne lettek volna akár fasiszták, akár idegengyűlölők.) Ezúttal azonban egy baloldali miniszterelnök tett olyan intézkedést a nyugati életforma védelmében, amit fél évtizede még csak radikális pártok követeltek, és amit mindeddig úgy a bal-, mint a jobboldali politikai mainstream elutasított – s ez akkor is igaz, ha a frissen elrendelt tilalmat a francia államtanács azóta érvénytelenítette.
A tiltás elleni érvek erősek, morálisak és sokszor meggyőzőek. Fél évtizede talán magam is egyetértettem volna velük, ugyanis hiszek a véleménynyilvánítás, az öltözködés és az önkifejezés szabadságában. Egyetlen strandról sem tiltanék ki se horogkeresztes, se sarló-kalapácsos fürdőruhát viselő nőt, de még meztelen nőt sem, mert úgy gondolom, hogy ez Európában egyszerűen bele kell hogy férjen. A nyugati embernek időről időre el kell viselnie a fedetlen mellek látványát, ahogy a horogkeresztét meg a sarló-kalapácsét is, a Nyugat ugyanis épp attól erős, hogy a puszta véleményt, amely senkinek nem árt, büntetni semmilyen körülmények közt sem hajlandó.
Fél évtizede még azt az érvet is elfogadtam volna, hogy a tiltás csak ront azoknak a nőknek a helyzetén, akiket férjük és családjuk burka vagy burkini alá kényszerít, hiszen addig legalább kimehettek az utcára (ha csak burkában is), fürödhettek a tengerben (ha csak burkiniben is), a jövőben viszont ez is tilos lesz számukra. Való igaz, hogy azokon, akik a diszkriminációnak ezt a középkori formáját nap mint nap elszenvedik, a burka és a burkini üldözésével nem segítünk, azoknak viszont, akik a leplet önként, személyes meggyőződésüket követve viselik, az elemi szabadságát sértjük meg. Miért tiltjuk mégis? Mi változott öt év alatt? A tiltás kritikusai szerint semmi, mindössze a terror által keltett félelem fokozódott, s a terroristák éppen így győznek: a biztonságát féltő nyugati ember végül feladja emberségét és szabadságszeretetét. Ezzel az okfejtéssel szemben én öt év elteltével már úgy gondolom, hogy épp az utóbbi években végrehajtott európai terrorcselekmények tették tagadhatatlanná a multikulturalizmus és a párhuzamos társadalmak kudarcát. A merényletekért felelős terroristák nem magányos őrültek, hanem olyan európai polgárok, akik mögött komplett muszlim negyedek, imámok százai és hívők tízezrei állnak. Ezt a problémát már nem lehet azzal a frázissal lesöpörni az asztalról, hogy az elkövető egy maroknyi szélsőséges tébolyult. Ezek mögött a merénylők mögött tömegek állnak. Biztosan tudjuk, hogy nem a muszlimok többsége (ezért veszélyes az általánosítás), de azt is tudjuk, hogy egy jelentős részük (ezért elfogadhatatlan a bagatellizálás).