Tarlós István megtáncoltatta a csodálatos olasz filmcsillagot
„Kicsit várni kellett rá, de csak összejött” – emlékezett vissza a volt városvezető.
A könyv 163 oldal, nem éppen vastag. Viszont elképesztően jól áll neki a keményfedeles borítás, maga a borító pedig nagyon ízléses és igényes, tökéletesen mutat a gyűjteményben.
„Ezzel szemben a Széthullott Birodalom világa unalmas és fantáziátlan. A posztapokaliptikus Európában vagyunk, és azt figyeljük, hogy a túlélők leszármazottai palotát építenek maguknak parkolóházakból, rácsodálkoznak az olyan varázsszerszámokra, mint a zseblámpa vagy a pisztoly. Ennek is megvan a maga szépsége, rá lehet húzni egy fantasy-bőrt (ami nagyjából rendben is van), de önmagában ez kevés. Ezért lett középszerű az első trilógia, mert Lawrence megpróbált érdekessé tenni egy érdektelen világot, amit ráadásul túlságosan öncélúan használt a regényekben. Nem véletlen, hogy a második trilógiája, A vörös királynő háborúja sokkal jobban tetszik a rajongóknak: a karakterekre épít és nem a világra. (…)
Egy kétszemélyesnek tervezett értékelésnél adná magát a pro és kontra formátum, de ehhez eltérő véleményekre van szükség, Az Úti testvérekkel (és úgy általában Lawrence regényeivel) kapcsolatban viszont nekem is hasonlóak az érzéseim. A Széthullott birodalom-trilógia valahogy nem volt az igazi (bővebben l. az előbbi linken), ez a rövidke kötet viszont olyan sokat tett hozzá, hogy szinte megszerettem. Nyilván az írói fejlődés is bejátszik, de az elsődleges ok egyértelműen az, hogy Lawrence itt már sokkal szabadabban mert kísérletezni, és persze az sem hátrány, hogy a »vérengzés, mert csak« érv logikusan felépített háttérré finomodott.”