Gyúlékony, mint az ezüstnitrát – Gemma Files: Experimental Film

„Amikor Lois elmegy egy kísérleti film vetítésére, olyasmibe tenyerel bele, amiről úgy sejti, visszautat jelenthet az akadémia körökbe: a filmes a saját szürreális képzelgéseibe olyan régi képsorokat vág bele betétként, amelyekről Lois úgy sejti: az első és titokzatos körülmények között eltűnt kanadai filmes, egy bizonyos Mrs. A. Macalla Whitcomb munkája. Miután összefüggést talál a filmen látott baljósan nyugtalanító jelenet és egy régi vend mese között, bezsákol egy ösztöndíjat, és egyik volt diákjával Mrs. Whitcomb múltjának nyomába ered, átgázolva ezzel a filmes Wrobon, aki megszállottan akaszkodik a felfedezésébe, és egyre kellemetlenebb módon követi és fenyegeti Loist.

Lois maga sem veszi észre, hogyan bonyolódik bele egyre jobban a nyomozásba, hogyan telepedik rá életére Delelő úrnő (Lady Midday, Poludnica) legendája, akit Mrs. Whitcomb megrögzötten próbált a fia eltűnése után a filmjei által megidézni. A filmes háttér itt visszaköszön és elválaszthatatlan része lesz annak a nyelvnek, amelyet Lois használ az elmondhatatlan elmondásához és amelyen Delelő úrnő is egyre inkább megnyilvánul.

Olvasás közben részben a stílus, részben a megbízhatatlan, és az eseményeket sokszor csak utólag, elmondások, filmrészletek, diktafonos felvételek alapján összerakó narrátor (akivel szintén nincs minden teljesen rendben) miatt folyamatosan Caitlín R. Kiernan The Drowning Girlje járt a fejemben. Nagyon sok a párhuzam: az egyedi mítoszépítés, a rejtély mozaikos megfejtése, a narrátor érzelmi-mentális elszigeteltsége miatt a két könyv akár egymás testvére is lehetne, miközben szó sincs arról, hogy Gemma Files bármiben is utánozta volna Kiernant – inkább csak mindketten egy neurotikus korban, legendák, történelmi alakok és modern narrációs technikák vegyítésével ásnak le a tudatalattiba.”