Ki felel a második ilyen robbantásért, és azért, hogy idáig fajult a közélet?

Vendégszerzőnk, Kardos Gábor borász-filozófus írása

Az elemzők derékhadának mintha elég rövid lenne az emlékezete. A Teréz körúti nem az első eset, hogy ilyen terrorgyanús robbantás történik Pesten: pont mikor épp felpörgött a választási kampány 2014 januárjában, akkor volt ugyebár a Béke téri robbantás – amiről valamiért azóta se hallottunk semmit. Pedig az országban gyakorlatilag példátlan terrorakció volt és sok tekintetben ugyanaz ismétlődött meg most.

A terrorakciók megértésében ugyanis sokkal inkább kulcskérdés a hatásmechanizmus azonosítása, mint bármilyen más bűncselekménynél, ez a két terrorakció pedig nemcsak technikai módszerében, a robbantásos műfajban, hanem főként a célzott társadalmi hatásmechanizmusban mutat döbbenetes hasonlóságot – bár az elemzők figyelmét ez jellemzően elkerülte. (Azt ugye senki sem gondolja komolyan, hogy szöges bomba felrobbantása más is lehet, mint terrorakció, úgyhogy ezt a hipotézist inkább eleve zárjuk ki.)

A terror lényege a félelemkeltés: így az ország legforgalmasabb helyén logikus elkövetni a merényletet - esetünkben a helyszínválasztás ilyen szempontból profinak tűnik. A célpont a rendőrség, az állam erőszakszervezete vagyis az állam maga.

A legérdekesebb az időzítés

A rendőrség, esetleg katonaság klasszikusan a nemzeti függetlenségi csoportok (kurdok, baszkok, stb.) célpontja volt mindig is, mint az elnyomás jelképe, de ez itt és most nem merül fel, ahogy nyilván az sem, hogy „véletlenül” pont rendőröket sikerült felrobbantani. Ez esetben viszont csak rendkívül kínos lehetőségek maradnak: rendőri áldozatokat általában olyan helyzetben „kell” produkálni, mint amilyen az őszödi válság volt (és ha emlékszünk, a tévészékháznál valóban elég furcsa módon kitették a rendőröket annak, hogy áldozattá váljanak), aminek nyilvánvaló célja az államrend iránti közbizalom erősítése, illetve helyreállítása. Az üzenet kábé az: csak az erőszakszervek védhetnek meg minket a káosztól, a terrortól, úgyhogy a nép vakon hagyatkozzon a hatóságokra. Lehetőleg mindenben.

A legérdekesebb azonban az időzítés és főleg itt jön képbe a párhuzam (sőt: széria jellegű ismétlődés) a 2014-es bankrobbantással.

Az egész robbantást alapvetően a népszavazási kampány tematizálja, ezért vált minden mást háttérbe szorító témává egy olyan eset, mely mondjuk Izraelben és a világ számos országában épp hogy beleférne a napi hírekbe. Evidens, hogy bárki is tette vagy rendelte meg ezt az akciót, tudnia kellett, hogy egy dübörgő népszavazási kampányban ez kifejezetten politikai merényletként fog robbanni a köztudatban.

Ki vállalja magára?

A nyomozásoknál, a tettes vagy megrendelő felkutatásában perdöntő Cui prodest (kinek lehetett érdeke, kinek használ) kérdés alapján a politikai haszonszerzés és a választási eredmény manipulációja a nyilvánvaló cél és fő motiváció. Persze mindkét tábornak van saját verziója, hogy a másik lehetett az. Nagyon fura lenne, ha bármilyen szervezet magára vállalná a merényletet. A Béke térit sem vállalta magára senki.

Fura is lett volna, ha mondjuk Putyinék valamelyik titkosszolgálata bejelentette volna, hogy bizony ők voltak, mert sürgősen és hathatósan nyomást kellett gyakorolni és ugye épp akkor, a választási kampány kellős közepén ment Orbán váratlanul Moszkvába, ahonnan ha emlékszünk, úgy jött haza, hogy puszipajtások lettek Putyinnal. Pedig Orbán azzal lett ismert, hogy Nagy Imre temetésén hazaküldte a ruszkikat... és utána is sokáig a legoroszellenesebb politikusnak tűnt. Egészen a Béke téri merénylettel pont egyidejű moszkvai útjáig... Erről és a háttérről bővebben is írtam, hadd ne kelljen elismételni minden ilyen merényletnél.

Döntő motívum lehet, hogy egy ilyen terroresemény akkor is több szavazót mobilizál és főleg a NEM táborából, ha nincs azonosítható muszlim vagy migráns elkövető, mert a kampány egyik fő félelemkeltési eleme (azaz szó szerint minket terrorizáló eszköze) az, hogy nálunk is lehet olyan merénylethullám, mint Franciaországban. A pesti merénylet pedig tudat alatt még akkor is evidensen ezt igazolja a közvélemény számára, ha hivatalosan semmi erre utaló elem nem kerül nyilvánosságra a nyomozásból!

Valakiknek tehát ismét elég kínosan fontos a választási eredmény alakulása kis hazánkban, hogy a legdurvább eszközök bevetésétől se riadjanak vissza. Talán mert egész európai stratégiájukat, a migránspropaganda sikeres folytatását érinti ez az ügy. Vannak bloggerek és elemzők, akik már kész tényként közlik a putyini vonalat, mint Tóta W. Árpád, aki nyilvánvaló párhuzamot lát ebben azzal, ahogyan 1999-ben a lakosságot célzó bombamerényletek nyomán Putyin hatalomra került, vagyis szerinte már „bevált” hatalmi receptet alkalmaznak nálunk is.

Felettébb érdekes a párhuzam – csak a hiányzó láncszemről, a Béke téri robbantásról feledkezett meg Tóta W. Pedig milyen jól jött volna feltevése igazolására.

Egyedül az látszik gyengíteni ezt a verziót, hogy a Béke téren robbantó motoros sokkal profibb volt (egyébként pár perccel később a közeli Béke utcában még lehetett kis dolga, mert volt gázrobbanás is a lakótelepen – pont akkor, pont ott, a szintén Béke nevű utcában.). Ehhez képest a mostani merénylet kivitelezésére egy amatőr szélsőséges csoport vagy terrorista önképzőkör is képes. Vagy épp ennek a látszatnak, illetve lehetőségnek a fenntartása volt fontos ebben az esetben.

A népszavazás kimenetelére ugyanis katasztrofálisan negatív lehetne a hatalom szempontjából annak a gyanúnak a térnyerése, hogy velük összejátszó elemek lehettek. Ezt a látszatot minden áron kerülni kell, amire alkalmas lehet olyan elemek belebegtetése, hogy ez valami öntevékeny, amatőr és „civil” merénylet volt. 

Ha erre utaló bizonyítékok kerülnének elő szép sorban, különösen jó időzítésben adagolva a hatóságok által, kifejezetten október 2-re készülve, az eléggé elgondolkodtató lenne. Ha csecsenek vagy a nemiszlám nemállam vélelmezett pesti sejtje vállalja, az majdnem vicces verzió lenne – ez semmiképp sem hihető értelmes emberek számára, de a lakosság zöme ugyanúgy csont nélkül beszopná, ahogy a hazánkat szintén csak vélten elözönlő migránsmilliók veszélyét is benyelte a jónép.

Terápia nélkül minden diagnózis zsákutca

A fő baj az egésszel az, hogy még a viszonylag okosabb elemzések is csak a diagnózissal foglalkoznak a terror kapcsán (ki lehetett és miért) – de a terápiának, valós társadalmi válaszoknak még a lehetősége sem szokott felmerülni. Kábé olyan abszurd ez, mintha arról beszélgetnénk, hogy bizony elérte városunkat a pestisjárvány és részletesen elemeznénk, a betegség hol és hogyan támadott meg minket, hogy egyesek szerint a zsidók fertőztek meg vele minket, mások szerint ez hülyeség, közben pedig szépen elmondanánk, mekkora története van Európában az ilyen járványoknak, ám arról közben senki sem beszél, hogyan lehetne konkrétan kigyógyulni belőle. Pedig egyedül ez lenne fontos, életbevágó és valós válasz az adott helyzetben.

Na, akkor röviden foglalkozzunk talán a lényeggel is, bár ez a bulvár szempontjából nem olyan izgi, mint az önmagukban lényegtelen dolgok (pl. ki volt az elkövető, milyen technikával, kapcsolatokkal dolgozott, stb.), amikkel tele van ilyenkor a sajtó.

A modern terror azóta és azért lehetséges, mert a közvélemény alakításában meghatározóvá vált a tömegmédia, a hatalom legitimációjában pedig az ún. demokratikus választások (ld. még látszatdemokrácia). A terror így minden korábbinál nagyobb nyilvánosságot kap, és mivel a sajtó éppen a botrányokra van legjobban kihegyezve, a rendszer abszolút leggyengébb pontja, hogy a terror révén hatalmas tömegeket lehet manipulálni a média közvetítésével. Ha tehát nem érjük be olyan tüneti kezeléssel (ami egyébként szintén nem szokott megtörténni), hogy elfogják és jól elítélik a merénylőket, akkor rá kéne döbbennünk, hogy a terror fő szponzora a bulvármédiaként működő tömegmédia, fő megrendelője pedig a bulvárdemokrácia.

A kollektív felelősség így visszaszáll az istenadta népre, vagyis ránk. Amíg ezen, a rendszer alapvető működésén nem változtatunk, egy ilyen társadalom teljesen kiszolgáltatott marad a terrornak: akár elszigetelt szélsőségesek, akár zsarnoki ambícióval fellépő hatalmi tényezők által vagy az ő érdekükben, de továbbra is ugyanarra, sőt: egyre rosszabbra számíthatunk ezen a téren. Mivel a terror sikeres, rendre beváltja a hozzá fűzött reményeket, egyre fokozódik, egyre erősebb és hatalmasabb lesz.

A magyar közélet állapotát hűen jellemzik a most mindkét oldalról érkező reakciók, hogy már gond nélkül a másik felet okolják egy terrorakcióval is, ami önmagában polgárháborús közéleti viszonyokra utal és ez ezerszer nagyobb baj, sürgetőbb probléma, mint maga az épp aktuális piti merénylet. Rá kéne döbbennünk végre, hogy a társadalmi békét napi szinten romboló megnyilvánulások mind a terror részei és eszközei, amire a minap Ferenc pápa épp ezekben a napokban hívta fel a figyelmet: a destruktív megnyilvánulásokat, az uszítást és gyűlöletkeltést a médiában szintén terrorizmusnak kellene minősítenünk. Akkor is és akkor még inkább, ha neves közéleti személyiségek, netán kormányok adják hozzá a nevüket.

Műhab a romlott tortán

Egy kormány fő feladata nem a rend fenntartása, mert az a rendőrség dolga. A kormány és az állam fő feladata a társadalmi béke biztosítása lenne. Ennek csupán egyik meghatározó, de nem perdöntő eleme a gazdasági teljesítmény, a közbiztonság és jólét. Még a gazdasági sikerességben és a közbiztonságban is meghatározó szerepet tölt be az, ami a legfontosabb állami és kormányzati feladat: a társadalmi párbeszéd, a békés egymás mellett élés biztosítása, a társadalmi konfliktusok csillapítása és feloldása. Végtére is ennek intézményrendszerét hívják demokráciának, jogállamnak.

Amennyiben ezt nem biztosítja, vagy ennek épp ellenkezőjét teszi egy hatalom, az a társadalmi szerződés legdurvább megszegése, elárulása. Tulajdonképpen hazaárulás. Ugyan mi másért tehet ilyet egy hatalom, mint az épp hatalmon levők önös érdeke miatt? Olyasmi ez, amit az alkotmány a hatalom erőszakos, kizárólagos gyakorlásának nevez, amivel szemben minden állampolgárnak kötelessége fellépni, pártállástól függetlenül.

Ilyen kontextusban egy politikai merénylet legfeljebb műhab a romlott tortán. Nem a hab miatt kell reklamálnunk, hanem a tortát kell kidobni és a cukrászt kirúgni. Függetlenül attól, hogy mit sutyorognak közben a fülünkbe, hogy a cukrász riválisai még gyengébbek, még kevésbé profik a hamis habosításban, illetve abban, hogy valami vállalhatót kisüssenek.

Azonban még ez is túl egyszerű és kicsit utópisztikus megoldás, amíg nem értjük meg: miért lehetett ebben az országban az év politikai tortája (a migránstorta) a legromlottabb, legémelyítőbb az összes közül. Hogy kik ülnek itt akkor a zsűrikben és kik közönségszavaznak - milyen tudás és milyen ízlés alapján dőlnek el a dolgok.

Hogy nemcsak a fejétől bűzlik, hanem az egész. Pont olyan lett a parlament mint az egyre nívótlanabb valóságshow-k, melyekben csak a legbotrányosabban önjelölt, magamutogató figurák maradnak talpon, míg a normálisabb embereket kiszavazzák... vagy maguktól mennek el, mert nem bírja a gyomruk azt, ami ott megy.

Kérdés: lehet más egy ilyen valóságshow? A közélet minőségét persze nemcsak az „elit”, a közszereplők minősége vagy minőségtelensége jellemzi, hanem a publikum politikai kultúrája is, ami a jelek szerint nem kifejezetten jobb az őket képviselőkénél.

Tudta? Jobb, ha tudja!

Rémes vicc lenne erre most azt mondani, hogy ilyen kevéssé reményteljes helyzetben csak az ellenterror segítene, mert az erőszak logikája tökéletes zsákutca: mindig nagyobb erőszakhoz vezet. Épp ebből kéne kikecmeregni valahogy. Miközben Európában és a világban sincs nagyon más. Saját egyéni és kollektív felelősségeink tudatosítása nélkül nem lesz semmilyen megoldás.

Nem Orbán vagy Gyurcsány, Putyin, Merkel mama, Obama papa, vagy az ügyeletes jóságos és demokrata zsarnok a hibás, még csak nem is az ideális főgonosz nemiszlám nemállam, elsősorban nem ők a felelősök, hanem én, te és mi, akik teret engedtünk ilyen erők elhatalmasodásának és nem tudtunk jó közös döntésmechanizmusokat működtetni, konszenzust teremteni és olyan közéletet fenntartani, ahol ilyeneknek nincs tere.

Hiába keressük a bűnbakokat bárki vagy bármi másban, amíg saját egyéni és közösségi felelősségeinket nem vállaljuk a történetben, és saját környezetünkben nem kezdünk el dolgozni konkrét megoldásokon, addig bizton számíthatunk szűkebb és tágabb pátriánkban a helyzet romlására, a terror fokozódására, Európa és a demokrácia egyre látványosabb gyengülésére és bónuszként a háborúra.

Ja, arról sem illene megfeledkezni, hogy a terror és az uszító propagandák lényege a háborús közhangulat, illetve polgárháborús állapotok megteremtése.

Tudta? Jobb, ha tudja. Legalább ezt.