Internet és gyűlölet

„Határozottan állítom: Magyarország nem olyan, amilyennek a Mandiner-, a 444- vagy az MNO-cikkek alatti vagdalkozások brutalitása, netán a Facebook-falunkon sorjázó hivatkozások és kinyilatkoztatások olykor fájdalmas ostobasága alapján kellene őt elképzelnünk. Az internet nyilván vetkőztet, sokszor árulunk el magunkról és tudunk meg másokról dolgokat, amiket jobb lett volna titokban tartanunk és/vagy soha meg nem tudnunk, ám ez nem több, mint gyermekbetegség. Kevésbé szól a közösségről és a társadalomról, arról mesél ehelyett, hogy nem vagyunk tisztában vele: amit csinálunk, azt az egész világ előtt, nem pedig a négy fal között csináljuk.

Ezért van legfeljebb részben igaza Kaltenbach Jenőnek, a kisebbségi jogok exbiztosának, a kitüntetés-visszaadási cunami atyjának, amikor így beszél: »Iszonyatosan veszélyes, amit ezek itt csinálnak. Azt hiszik, hogy vissza tudják tuszkolni majd a szellemet palackba, miközben a fokozódó gyűlöletet egy idő után nem lehet kézben tartani. Csak meg kell nézni a különböző fórumokat: valami olyan rettenetes gyűlöletkultúra kezd itt kialakulni, aminek a vége csakis az erőszak lehet.« A szellem visszatuszkolhatóságának problémája létező probléma. A fórumok népétől félteni a társadalmi békét, sőt falra festeni a fizikai erőszak fenyegető rémét azonban nem csupán túlzás, hanem mélységesen különböző jelenségek összemosása is.

Az internet ugyanis – mondom még egyszer, mert nem hangsúlyozható elégszer – csak önmagával azonos. Az internet valósága nem pontos tükörképe semminek. A benne burjánzó világok sem egyformák – a klasszikus késdobálók mellett kultúrbokszok is fellelhetők szép számmal –, miközben sajátosságaik-tulajdonságaik semennyire sem ország- és nyelvterület-specifikusak. Nem véletlen, hogy új generációs online lapok sora zárta be a kommentelést az elmúlt években a tengerentúlon, olyan okokból, amelyek miatt hazánkban is megtették már ezt többen.”