Az ilyen koncepciójú műveknél a dilemmát általában az jelenti a szerző számára, hogy mennyire várhatja el az olvasótól az érintett tudományág(ak) ismeretét, illetve mennyire kell részleteznie a példaként felhozott alkotásokat.
„Nos, a szerző alapvetései kellően izgalmasak, interdiszciplináris megközelítése logikailag könnyen követhető, fogalmi rendszere pedig a társadalomtudományokban szerzett előismeretek nélkül is értelmezhető. Ezt támasztja alá könyvének strukturális felépítése is: a fejezetek elején az éppen érintett film/könyv releváns eseményeinek felvezetésével szépen megágyazza gondolatait, majd ahhoz a politikai és a történelmi dimenziót jól alkalmazva, olvasmányosan húzza meg párhuzamait. Az útkeresésének nehézségei igazán csak akkor mutatkoznak meg, amikor a könyv vége felé már sokkal felszabadultabban vitte példáiba hivatásának gondolatait, nem ragaszkodott annyira a korábban kialakított rendszeréhez. Ekkor már sokkal inkább politológiai ismérvek alapján kategorizált, kevésbé érződött az, hogy leginkább csak a szimpátia és a népszerűség játszott volna közre a példáinak kiválasztása során.
Azonban igazán mély elemzésekre itt sem lehet számítani, mindvégig inkább a szemléletességre törekszik, a politológia legmélyebb bugyrainak feltárását hanyagolva a párhuzam kidomborítására fekteti a hangsúlyt. Vitathatatlan, hogy így jóval több embert szólíthat meg műve, valamint a műfaj rajongóihoz is könnyebben eljuthatnak gondolatai, ám kérdés, hogy a »szakmabeliek« ilyen jellegű éhségét mennyire csillapíthatja egy elsősorban szórakoztató, mintsem tudományos publikációk közé sorolható mű.
Amit ráadásul valakinek nem ártott volna még egyszer-kétszer tüzetesebben átolvasnia a nyomdába küldés előtt, lévén az olvasás közben meglepve tapasztaltam, hogy majd’ minden negyedik oldalra jutott valamilyen szembeötlő gépelési vagy stilisztikai hiba, s néhol az átfogalmazás maradványaiba (»nem nincsenek«) is sikeresen belefutottam. Ettől tartalmilag ugyan nem sérült a mű, üzenetei így is világosak voltak, de az ilyen amatőr hibák zavaróak, könnyen kizökkenthetik az olvasót a ritmusából.
Továbbá az is megjegyzendő - no, nem negatívumként -, hogy a sci-fi művek elemzése magával vonzza azt, hogy az említett alkotásokról kötetlenebben írhat a szerző, tehát azok cselekményi spoilerjeit nem kerülte el, sőt, épített rájuk. Ugyanakkor én különösebben nem bántam meg, hogy már kevésbé sokkolna például a Radch-birodalom trilógiájának néhány fontosabb momentuma, mert cserébe a felvetett konfliktusokat olyan megvilágításba helyezte a szerző, ami bőven kárpótolt érte. Ráadásul azt is a könyv erősségei közé sorolhatom, hogy az iméntihez hasonló, számomra korábban ismeretlennek számító sci-fik világát kellően részletesen és következetesen építette fel a fejezetei elején, tehát függetlenül attól, hogy láttam és/vagy olvastam-e a példaként felhozott műveket, olvasói szemmel érthető és érdekes volt az elemzésük.”
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
Miképp épült ki az új hatalom 1945 és 1948 között, hogyan vált matematika kérdésévé a marasztaló ítélet? Zinner Tibor új könyvéből megtudjuk!
„Aktiváld a benned rejlő szupererőt.”
Kemény, határozott vélemény.
A hangos magyar író fejben bezzegmáshol él. Tíz éve nyitott határokat követel, mert bécsi, berlini és frankfurti fogadásokon látta, hogy az idegen szép.
Honfitársa írt leleplező könyvet az ukrán elnök felemelkedéséről, tündökléséről és erkölcsi bukásáról. A Joker magyarul is megjelent, és igazán tanulságos – bőven akad benne olyasmi, ami kényelmetlenül ismerősnek tűnhet idehaza.
Elindult a miniszterelnök.
Már senki sem akar harcolni Ukrajnában, a maffiakormány az utcán elrabolt embereket küldi meghalni.
