Daniel Freund vágja a centit: az X-en számolja vissza, hány nap van hátra a magyar uniós elnökségből
A német balliberális EP-képviselő nem tud leállni.
Bizakodtam a Van Helsing-ben is, főleg, mert inkább nézek vámpírokat, mint démonokat, meg a modern vadnyugatos színtérnél is jobban bejön a posztapokaliptikus jövő által kínált. De az elvárás egy dolog, a valóság meg egy másik.
„Hmm, erre az alapfelállásra gazdag mitológiát is lehetne építeni, ami felkelthetné a néző figyelmét, vagy megmutathatnák a világot a hatás kedvéért. Azonban a Van Helsing pilotjában a mitológia jó, ha egy mondatot kap, a világ pedig egy utcaképet és egyetlen snittet, egyébként minden egyetlen épületben játszódik, ami…, hát, nem túl izgalmas.
Oké, mivel a neves filmrendező és színdarab-író, Neil LaBute a készítő, az ember arra gondolna, hogy majd a párbeszédek vagy a karakterek elviszik a hátukon a felvezetést, de szó sincs ilyesmiről, a többség arctalan senki: van a lány, a fekete srác, a siket, stb. És sajnos eredetiséget sem nagyon kell keresni a látottakban, az alapkoncepció azonnal eszünkbe juttathat egy filmet vagy képregényt.
Ha már rokonítom kéne a sorozatot kanadai Syfy-importtal, akkor inkább a Hunters-t említeném, nagyjából úgy hatott rám. Ugyanaz a fakó világmindenség, ugyanaz az érdektelen előadásmód, ugyanaz a potenciál, ami a világ megteremtésében benne van, de szinte meg sem próbálnak rá építeni a pilotban. És ez a sorozat is véresen komoly (egyelőre), nincs meg benne a Wynonna Earp könnyedsége.”