A vendégek befogadásáról

„Lehet, magyar sajátosság, hogy az ünnepek – ideértve az egyházi és személyes ünnepeket is, az államikat meg különösen – sajnos nem a közösség megélésének kitüntetett, szent pillanatai, hanem különféle egyéni és közösségi ellentétek megvitatásának »piros betűs« alkalmai. Augusztus 20-nak a létező szocializmusban mostoha sors jutott osztályrészül, hiszen állandóan keresték az identitását, de végül már senki nem tudta, minek az ünnepe, csak a tűzijáték volt biztos. A rendszerváltáskor heves parlamenti csatározások után lett állami ünnep Szent István királyra és a keresztény állam megalapítására emlékezve, de sokan ebbe sem nyugodtak bele.

Kósáné Kovács Magda örökbecsű megállapítását felidézve az egyházak rátelepednek az állami ünnepekre, példa rá augusztus 20-a. Az ultraliberálisok viszont felfedezték Szent István irodalmi munkásságát, és az idegenek szépségét hirdető kampányuk alátámasztására a keresztény kormányzat és lakosság orra alá dörgölték a király Imre herceghez intézett intelmeinek VI. fejezetét, amely a »Vendégek befogadásáról és gyámolításáról« címet viseli. A sokat citált textus szól imigyen: »mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.« Ezzel az idézettel igyekeztek bizonyítani, hogy a király már ezer évvel ezelőtt is nyitott volt, liberális, toleráns, máig korszerű, nem úgy, mint a kormánykoalíció és annak tábora, amely maradi és vaskalapos, mert még mindig nemzetinek meg magyarnak vallja magát. Akkor fellángolt a vita a magyarság befogadó, illetve kirekesztő voltáról, s ez a diskurzus minden évben augusztus 20-a körül felizzik, egyrészt arról, hogy mit is tanított valójában István király, másrészt arról, hogy mi minden érvényes belőle ma, ezer esztendő múltán is. Megjegyzendő, hogy 1990-ig az Intelmek afféle történelmi kuriózum volt, szaktudósok ismerték, a közvélemény jó esetben hallott róla. Aztán az ultraliberálisoknak hála a kis eszmefuttatás közkinccsé vált.

A történelmi fátum sajátos végzése folytán az Intelmek idegenekről szóló passzusa tavaly nyáron súlyos, szinte bizarr aktualitást kapott. Sok tízezer jövevény nyomult be az országba, de sem a kormány, sem a lakosság nem tartotta túlzottan nagy becsben őket, sőt igyekezett mihamarabb szabadulni tőlük. Az SZDSZ ultraliberálisainak utódai diadalittasan rángatták elő az Intelmeket, mondván, a Fidesz-kormány és Orbán Viktor – aki amúgy királyi hatalomra és címre tör – semmibe veszi az államalapító uralkodó tanításait, mert ahelyett, hogy az idegeneket gyámolítanák, következetesen kipaterolják őket.

Nos, a kedélyek csillapítása végett idézném a sokat emlegetett részt megelőző mondatot. »Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti.« Szent István még pontosan tudta a szövetséges és az ellenség közötti különbséget. Hiszen nem sokkal azelőtt, hogy az Intelmek keletkezett, fegyverrel verte ki azokat a jövevényeket, akiknek néhány évtizeddel korábban a hatalma megszilárdítását köszönhette.

A tavaly ránk zúduló migránsokra ebből csak annyi érvényes, hogy néhányan fegyvert is hoztak. Amikor a mai vezetéstől számon kérik a Szent István-i elveket, akkor azt hagyják tudatosan figyelmen kívül, hogy a jelenlegi migránsoknak a legcsekélyebb szándékuk nincs az országot építeni, díszíteni.”