Stumpf und Drang

„Desmond Child dalt írt, egy tíz évvel ezelőtti szerzeményét dolgozta fel újra, hangszerelte át, látott el új szöveggel. A dal nem tetszik Stumpf Andrásnak, sőt, miután tudomást szerez arról, hogy az opus magnum első verziója tíz évvel ezelőtt született, miniszter urat, emlékbizottságot utasít: határolódjon el, vonjon vissza, inkasszózon stb., mert ha nem, elveszik minden, legfőképp a hitelesség! Keserű felállás. A rosszindulat hermeneutikája lengi körül Stumpf vonatkozó szövegeit, miközben – a humorérzékre apellálva – nyilvánvaló, hogy a magyar rockzene »Gadamerje« (az igazság és módszer birtokosa), a riffek mestere független, ami legkésőbb a XX. század óta a hivatásos értelmezők legkecsesebb fügefalevele. (…)

Hogy egyszerűvé formáljam: e fenti, kötelékben repülő véleménycsoport nem kedveli sem a nemzetállami konstrukciót és szuverenitást, sem a teljesítményen alapuló tekintélyeket, de mindenekfölött ellenszenv ébred szívében, ha erős nemzeti jelképeket, Orbán Viktort vagy ezek valamilyen, bármilyen, akármilyen kombójából születő sikersztorit szimatol. Ezen nem csodálkozom, tiszta képlet, ahogy személyes elfogultságom is az (áldozzunk a magyar panaszkultúra oltárán is), hiszen szellemi és fizikai erőforrásaimat immáron jó ideje elvonva szeretteimtől méretes katarzis élmény »megalkotásán« dolgozom (nem egyedül!), mert »kell ez nagyon, igen nagyon…«

És ekkor olvasom Stumpf András mandineres kritikáját, majd facebook-posztját és azon tűnődöm, mekkora hatalma van az egónak (jobban szeretem a Selbstverlorenheit-ot)! Miközben a kitűnő szerző éveket szentelt annak, hogy józanságot és együvé tartozást kombinálva hiteles arcélet adjon önmagának, nem elcsúszik egy banánhéjon? Oscar Wilde szerint csak két tragédia eshet meg egy emberrel élete során. Az egyik az, ha nem kapja meg, amit kíván, a másik az, ha megkapja. Je signe triste, itt kérem, mindkét tragédia megvalósulni látszik: a tapintat és mértéktartás nem adatott meg, a függetlenség viszont már az övé.”