Joker – A kozmikus vicc, akit senki sem ért

„Joker jellemének, világnézetének csaknem 80 év alatt sokféle értelmezése született, így nehéz egységes képet formálni róla, de azért akadnak többé-kevésbé állandó, alapvető jellemvonásai. A legfontosabb, hogy Joker a világ legtökéletesebb, legokosabb, legszebb, legviccesebb lényének, minden és mindenki felett állónak tartja magát – ebből következik szadista humora és az emberi élet iránti teljes tiszteletlensége is. Egy gyilkosság számára nem gonoszság, hiszen az áldozata szinte nem is a létezésnek azon a síkján mozog, amelyen ő. A mindenséget egy hatalmas, groteszk viccnek fogja fel, és egyfajta vérbeli komikusként, frenetikus előadóművészként tekint magára (mellesleg megszállottan rajong a ’20-as, ’30-as, ’40-es évek vígjátékaiért és híres komikusaiért), akinek a világ jelenti azt a színpadot, amelyen pusztító tréfáit elsütögetheti. Persze, ahogy azt a sötét lovag sokszor szóvá tette, Joker tettei csak önmaga számára bírnak értelemmel, és viccei is egyedül csak neki humorosak – ezt alkalmanként ő is belátja, mint pl. az O’Neil-Rogers páros minisorozatában, a Dark Detective-ben: »Egy kozmikus vicc vagyok, amit senki sem ért.«

Az is felmerült már, hogy Joker valójában egy elveszett lélek, aki csak szeretetre vágyik, és azt a maga tébolyult módján, gyilkos poénjain keresztül próbálja elérni: mindössze azt akarja, hogy a világ nevessen a tréfáin. Az egyik legizgalmasabb elméletet azonban Grant Morrison állította fel az Arkham Elmegyógyintézetben: eszerint Joker nem őrült, éppen ellenkezőleg, úgymond »szuperracionális«, vagyis szükségleteinek megfelelően nap mint nap újrateremti saját magát, hogy meg tudjon birkózni a modern nagyvárosi élet káoszával. Ezért van, hogy néha csak egy ártalmatlan, bolondos bohóc, néha pedig egy gátlástalan, pszichopata gyilkos (hozzá kell tenni, hogy Morrison szeret rendet tenni a zavaros kontinuitásban, szóval ez legalább annyira magyarázatkísérlet a sok év alatt sokféleképpen ábrázolt Joker ellentmondásaira, mint konzisztens, saját lábán álló sztorielem). (…)

Batman (rend) és Joker (káosz) kapcsolata Batman oldaláról az egyszerűbb: számára Joker mindazt képviseli, ami ellen szülei sírjánál felesküdött, egyetlen célja vele kapcsolatban, hogy megállítsa. Morális kódexe persze nem tesz lehetővé »végleges megoldást« (bár többször is kísértésbe esett, és előfordult, hogy csaknem halálra verte ellenségét), pedig időről-időre felmerül az a kényelmetlen dilemma, hogy nem tehető-e felelőssé az újra és újra megszökő Joker tetteiért, amelyeket egyetlen élet kioltása árán megakadályozhatna. Batman azonban ezt Joker végső győzelmeként értelmezné, vagyis ez az opció számára elfogadhatatlan. Egyébként pedig a sötét lovag, bár undorodik a bohóctól, ő maga is tudatában van kettejük bizarr viszonyának; ő is megszállottja Jokernek, nem csak fordítva, és olykor meg is próbál kitörni ebből a kapcsolatból (A gyilkos tréfa, Cacophony, Going Sane), de természetesen sosem jár sikerrel.”