Az, hogy a magukat baloldalinak, vagy liberálisnak hazudó honfitársaink bepipultak, érthető. Egyrészt tudják magukról, hogy a 40 éves diktatúra utódpártjainak holdudvarához tartoznak. Másrészt, mint ilyenek, szeretik relativizálni a Gulág Szigetvilág borzalmait. Szeretik elhallgatni, hogy egykori elvtársaik kezén kb. 100 millió ember vére szárad. (Csak a kínai Kulturális Forradalomban 60 millió embert öltek meg, a szovjet típusú diktatúrákról pedig még nem is beszéltünk.) Harmadrészt pedig nem rajonganak a határon túli magyarokért, ami a 2004. december 5-ös népszavazást megelőző kampányukból is fényesen kiderült.
Igen, mondjuk ki, sem Te, sem én nem szeretjük a kommunistákat. Mint ahogy a nácikat sem. Egyik 19, másik egy híján 20. De a két „nemszeretemből” manapság egyeseknek az első bűnnek számít. Mostani, ellened indított kampányuk, mondjuk ki, pestiesen: vihar a biliben. Ők sem nélkülözhetetlenek. Egy régi amerikai mondás szerint, ha egy idióta ismerősünk azt gondolja magáról, hogy nélkülözhetetlen, kérjük meg, hogy vegyen maga elé egy lavór vizet, dugja bele az ujját, vegye ki, és nézze meg, maradt-e utána lyuk.
Elnök Úrnak pedig köszönöm, hogy kitüntette barátunkat, pedig tudhatta, hogy aki szelet vet, az vihart arat.