Búcsú Riótól

„Lassan megyünk tehát haza, Borkai Zsolt szerint egy magára okkal büszke magyar csapat landol majd szerdán reggel Ferihegyen, ám a kép jóval árnyaltabb annál, mint amilyenre a MOB elnöke a maga szempontjából érthetően lefesti. A nyolc aranyérem önmagában remek eredmény, ha összehasonlítjuk például a szomszédaink vagy a hozzánk hasonló méretű országok aranytermésével, tényleg kihúzhatjuk magunkat, ám az minimum elgondolkodtató, hogy ebből a nyolcból hármat Hosszú Katinka vehetett át, másik három pedig aligha jött volna össze Kozák Danuta nélkül. Ők különlegesek a magyar sportban, mert nem a megszokott utat választották a felkészülés során, kiszakadtak a mindennapos közegből, a saját fejük után mennek, és ez az út háromszor is a dobogó tetejére vezette őket.

Megér némi tűnődést az is, hogy a tizenöt érmünkből tizennégyet három sportág, az úszás, a kajak és vívás hozta össze, ezt az atlétika megtoldotta eggyel, és kész, a többiek aligha beszélhetnek fantasztikus eredményekről. A nőknél negyedik, a férfiaknál ötödik helyre beevickélő vízilabdázók mellett az államilag nagyon kiemelten támogatott látványsportágak – azaz a labdajátékok – el sem jutottak Rióba, a küzdősportok versenyzői csúnyán leégtek, mindenki más pedig eleve az éremszerzés esélye nélkül érkezett ki az olimpiára. A riói érmesek ráadásul az egyetlen Kenderesi Tamás kivételével nem a jövő, hanem inkább a jelen, egyes esetekben a múlt és a jelen hősei, azaz a sajtbureszes vagány úszón kívül nem bukkant fel egyetlen olyan ígéret sem, akire azt mondhatnánk, ha nem jön közbe semmi, ő lehet négy év múlva Tokió egyik bajnoka.”