„Az új generációk felé irányuló, óriási pénzügyi és szakmai karriert lehetővé tévő csábító ajánlatoknak nagyon nehéz ellenállni. Igaz, cserébe emberjogi aktivistává, feministává, a szexuális másságot védő alapítványi mozgalmárrá, neoliberális elveket valló közgazdásszá és pénzügyi szakemberré, a multikulturalizmust hirdető, a politikailag korrekt beszédmódot magáévá tévő filozófussá és társadalomtudóssá, a nemzetállamok elavultságát, a közvetlen demokráciát populizmussá nyilvánító, a tömegeket mélységesen lenéző politikai elemzővé kell válni. Azaz be kell állni a sorba. (...)
Igen ám, de a demokratikus politikai rend nemzetállami keretek között jött létre történelmileg, s csak ezen keretek között képes legitim módon működni. Ha tehát a globális elitokrácia ezen túl kíván lépni, akkor logikailag túllép a demokrácián, s egy posztpolitikai korszakot nyit meg, amelyben a modern (demokratikus) politika alárendelődik egy egészen más alapokon szervező rendszernek.
Az lesz a szép új világ. Vagy mégsem lesz?”