Kijött az elemzés: Orbán Viktornak végig igaza volt – most a saját bőrén tanulja meg a leckét a Nyugat

Orbán Viktor miniszterelnök visszatérő gondolata, hogy a migráció ügyében nincs helye a hibázásnak: aki egyszer kinyitja a kapukat, az később hiába gondolja meg magát, a folyamatokat már nem, vagy csak irtózatos áron tudja visszafordítani. Olyan ez, mint a tojás feltörése – visszacsinálni lehetetlen. A Faktum oknyomozó portál friss, hiánypótló elemzése most három nyugat-európai ország példáján keresztül mutatja be, hogy a magyar kormányfő helyzetértékelése nemhogy pontos volt, de mára a nyugati mindennapok húsbavágó valóságává vált.

Nyugat-Európában a „Willkommenskultur” mára a múlté, a jelszó a kontroll visszaszerzése lett. Csakhogy az elemzés szerint a szándék és a valóság között szakadék tátong. A legfontosabb, és egyben legkegyetlenebb tanulság ugyanis az: 

Az Egyesült Királyság esete tökéletesen illusztrálja, hogyan válik a határvédelem puszta díszletté. Bár a statisztikák némi csökkenést mutatnak, a La Manche csatornán érkező kiscsónakok látványa uralja a közbeszédet. 2025-ben több mint 41 ezer illegális bevándorló ért partot így, ami a második legmagasabb adat a mérések óta. A Faktum elemzése rámutat: a brit rendszer rákfenéje nem önmagában a kérelem, hanem a végrehajtás csődje. 

Hiába a csempészek elleni szigorúbb fellépés, az emberkereskedők üzleti modellje működik: eladják a reményt, hogy aki átér, az a jogi útvesztőknek köszönhetően úgyis maradhat.

Olaszországban a tenger a kapu, és a káosz azonnal az állam nyakába szakad. Bár a partraszállások száma csökkent, a rendszer kapacitásai kimerültek. Róma látványosan próbálkozik a kiszervezéssel, például az albániai központokkal, ám itt ütköznek bele abba a falba, ami egész Nyugat-Európát gúzsba köti: a jogrendszerbe. Az elemzés kiemeli, hogy a bíróságok sorra kaszálják el a politikai döntéseket; 

A tanulság világos: hiába a kemény politikai retorika, ha a bírói aktivizmus felülírja a kormányzati szándékot.

Németországban a helyzet talán még drámaibb. A „nagy befogadó” önkép darabokra hullott. Bár a kérelmek száma mérséklődött, a lakhatási válság és az integrációs kudarcok miatt a társadalmi türelem elfogyott. A németek most szembesülnek azzal, amit az elemzés „ragadós” problémának nevez: az akut túlterheltségből krónikus, strukturális válság lett.

De miért lehetetlen a kitoloncolás? A Faktum részletesen elemzi a jogi csapdát. A visszaküldés tilalma (non-refoulement) és az emberi jogi egyezmények olyan védőhálót – vagy inkább páncélt – jelentenek, amelyet szinte lehetetlen áttörni. Ehhez jön az időfaktor: a többszintű jogorvoslatok miatt az eljárások évekig húzódnak. 

És akkor még nem beszéltünk arról a prózai okról, hogy a származási országok sokszor egyszerűen nem veszik vissza saját állampolgáraikat.

A nyugati migrációs vita tehát ma már nem elvont morális kérdés, hanem a működésképtelenség beismerése. Az elemzés végkövetkeztetése a közép-európai olvasó számára egyértelmű: a szuverenitás nem üres szólam, hanem a végrehajtási képesség maga. Ha a kontrollt a határon feladjuk, utólag már a jogállam saját fékjei teszik lehetetlenné a rendteremtést. Nyugat-Európa most ezt a keserű leckét tanulja, miközben a magyar modell – a zéró tolerancia és a határok megvédése – az egyetlen működőképes alternatívának bizonyul.

Nyitókép: JOHN THYS / AFP