Meg kell érteni, hogy Magyarország nem Kína vagy Kanada, ahol tízezrek űzik ezt a sportágat – Bánhidi Ákos a Mandinernek

Az idei játékokra utazó gyorskorcsolyacsapatunk merőben más, mint a négy évvel ezelőtti. Kell-e hangsúlyt fektetni arra, hogy felkészítsék őket a speciális környezetre, hangulatra? 

Fiatal csapattal utazunk, igyekszünk nem túlmisztifikálni ezt a részét. A jó eredménynek, a meglepetésnek az az alapfeltétele, hogy a srácok nem csinálják össze magukat attól, hogy a palánkra most az lesz odaírva: olimpiai játékok. Nyilván más lenne a történet, ha még mindig velünk lennének a Liu fivérek – akik egyéniben is éremesélyesek –, akkor jobban rámennénk a pszichológiai részre, bármennyire profik is. Így a fiataloknak megvan az a könnyebbségük, hogy úgy foghatják fel, ez is csupán egy verseny, csak épp négyévente rendezik. 

Hogyan tudták feldolgozni a Liu fivérek Kínába távozását? 

Az életemben, a hivatásomban majdnem egy évtizedet tett ki a velük való közös munka. Ilyen tíz év nem sok mindenkinek adatik meg. Szerencsés embernek mondhatom magam ezért, az edzők általában olyan tanítványokról álmodoznak, mint az a két fiú. Előtte is nemzetközi kiválóságok alkották a közeget – Huszár Erikától Knoch Viktoron át Heidum Bernadettig –, amelyben dolgoztam. Korábban pedig voltak olyanok, akik lerakták az alapokat. A Liu testvérek bekerültek ebbe a környezetbe, és minden készen állt a forradalmi változásokra. Ez röpítette őket és minket is a csúcsra. Ennek a sztorinak a vége azonban – főleg a lezárásának a módja – mindenkinek traumát okozott. A sportágnak, a szakágnak végül tűrhetően sikerült feldolgoznia, hiszen 

A Jászapáti Petrát és Pétert is elérő, elképesztően peches sérüléshullám alapjaiban forgatta fel az idei terveket, hiszen az éremesélyes női váltó például ki sem jutott végül. 

Gyakorlatilag minden összejött, aminek nem kellett volna – kezdve a Jászapáti testvérek sérülésével. Kevés versenyzőnk van azon a szinten, mint ők, Petra személyében a magyar short track legkiemelkedőbb klasszisát veszítettük el, aki éremig mehetett volna, és éremig vezethette volna a női váltót és a mixváltót is. Nem kérdés, borzasztó hiányérzetet kelt a kiesése. Peti a sikeresen kvalifikáló férficsapat oszlopa, az ő sérülése is érvágás, de ez van, nem tudunk mit tenni. Megyünk előre, hiszen ezt az egészet szeretetből, hivatás- és kötelességtudatból csináljuk. Ezzel tartozunk a többi korcsolyázónak is, már csak azért is, mert a fiatal utazó csapatban szerepelnek világbajnokok, többszörös világkupaérmesek. Tehát akármennyire húz is minket az ág, igyekszünk legalább pontszerző helyekért harcolni. Kiváló eredmény lenne a pontszerzés. 

A januári Európa-bajnokságon elért eredmények, például a vegyes váltó bronzérme adhat bármiféle kiindulási alapot? 

Ebben a sportágban rettenetesen erősek az amerikai és az ázsiai sportolók, egy Európa-bajnokság tehát nagyon nem ugyanaz, mint egy világbajnokság vagy egy olimpia. Ráadásul Hollandia, Olaszország is világszínvonalat képvisel, és még néhány egyéni versenyző. Abból a szempontból jó fokmérő az Eb, hogy ezekhez a nagyágyúkhoz hozzá tudjuk mérni magunkat, és az alapján a vegyes váltónk kiváló szereplése bizakodásra adhat okot. Meg egyébként is, Európa-bajnokságon érmet szerezni mindig nagyszerű dolog, az önbizalom szempontjából sem mellékes. 

Érzékelt fellendülést a sportág iránti érdeklődésben az egész országot megmozgató eredmények után? 

Létszámban nem feltétlenül érzékelhető kiugrás, de a mindig alapot adó egyesületek rendkívüli erőfeszítést tesznek az utánpótlásért, és szerencsére sok is az ügyes kisgyerek. Szerintem abban rejlik a lényeg, hogy a kialakult szakmai tevékenység szereplőit sikerüljön megtartani. Az már korábban kiderült, hogy produktumképes, potens szakmai csapat jött össze a magyar short tracken belül, ezek a szakemberek meglehetősen sokat tudnak a sportágról. Meg kell érteni – és pont ezért beszélek traumáról, amikor két Liu-kaliberű versenyzőt elveszítettünk –, hogy Magyarország nem Kína vagy Kanada, ahol tízezrek űzik ezt a sportágat. 

most is kint sétál jó néhány az utcán, csak még sosem húzott korcsolyát a lábára. Nálunk ez jóval időigényesebb folyamat, mint egy olyan hagyományos sikersportág esetében, amely ezerszám ontja magából a talentumokat – és ezzel nem csökkenteni szeretném bárkinek is az érdemeit. Amíg rálelünk ezekre az extra klasszisokra, addig az a dolgunk, hogy a többi tehetséges korcsolyázóból kihozzuk azokat az eredményeket, amelyek fenntartanak minket a vízen. Fontos, hogy a döntéshozók se mondjanak le rólunk ez idő alatt. 

Ezt hogyan kell érteni? 

A mi fenntartásunk igencsak energiaigényes feladat: habár ez jégpályánként változó, egy óra edzésidő 35 és 70 ezer forint között van. Ennek ellenére minden támogatást megkaptunk az utóbbi években. Cserébe azt kell megmutatnunk, hogy érdemesek vagyunk rá. A szakág már bizonyított, több alkalommal is, és hiszem: ha netán erről az olimpiáról érem nélkül jönnénk haza, az alapvető dolgokon az sem változtatna.

Nyitókép: Sulyok Tamás köztársasági elnök az olimpiára utazó csapat tagjaival a Sándor-palotában tartott eskütételen január 24-én
Fotó: MTI/Bruzák Noémi