Bekövetkezett, amitől Magyar Péterék féltek: EU-s felmérés zúzta porrá a legfontosabb mítoszaikat

Félévenkénti gyakorlatának megfelelően ismét kérdezőbiztosokat küldött szét az Európai Parlament minden tagállamba, hogy az „Eurobarométer” felmérés keretében házhoz menve kérdezzék meg a polgárokat, miként is vélekednek aktuálisan a saját helyzetükről, az Európai Unióról és a világról.

Úgy tűnik, egészen pontosan a csehek és a luxemburgiak közötti mértékű e téren a derűlátás – ki gondolta volna a sok látványos panaszkodás és sóhajtozás közepette. A Facebookon, az utcán és a munkahelyen egymást hergeli a magyar, hogy miért a lehető legreménytelenebb itt az ember jövője, s ha megint nyer az Orbán, akkor meg aztán pláne – erre amikor jön hozzá brüsszeli megbízólevéllel egy joviális kérdezőbiztos, akkor

Érdekesség, hogy az uniós átlagot következetesen egy nyugati ország húzza le: a megkérdezett franciák alig több mint fele bizakodó a személyes jövőjét illetően, míg 43 százalékuk kifejezetten pesszimista, de például a belgák is Magyarország mögött vannak a derűlátási rangsorban – ceterum censeo, Magyarországnak mentális szempontból valahol Vallónia és Lotaringia közé csúsztatva lenne az ideális földrajzi helye: ha a kerítés túloldalán hercig osztrák falvak helyett Charleroi-alsót vagy egy depressziósabb lotaringiai iparvidéket látnánk,

Ugyanezen franciáknak közel kétharmada pesszimista a saját hazája jövőjét illetően – majdnem annyian, ahányan Magyarországon optimisták (utóbbiak aránya 57 százalék, ez az uniós átlagnak felel meg). A németek, a belgák és a spanyolok mind-mind pesszimistábban látják országuk helyzetét, mint a magyarok; tényleg felesleges gúnyosan kikacagni a „hanyatló Nyugat” kifejezést, ha ők maguk mára kedvezőtlenebbnek látják az esélyeiket, mint mi a mieinket.

Jól megfigyelhető továbbá, hogy minél kisebb egységre kérdezett rá a felmérés, az optimizmus mértéke azzal nagyjából arányosan nőtt:

Mintha ez is arra utalna, hogy kicsit kevesebb időt kellene a világ problémahalmazainak virtuális görgetésével tölteni, és többet a saját rokonsággal és egyéb kisközösségekkel – talán vidámabb lenne az élet. De lapulhat ebben némi magyarázat arra is, hogy miért olyan furán elégedett az a lesajnált vidéki konzervatív – talán mert

Aztán van itt ez a Budán gyakori nevetgélés, hogy höhö, háború, hát azt Európában kábé a Fidesz vizionál, más senki; a nálunk szerencsésebb országok lelazultan élik mindennapjaikat, míg minket itt stresszelnek össze-vissza. Ezzel szemben az Európai Parlament friss kutatásából kiderül: arra a kérdésre, hogy „Egy tízpontos skálán mennyire aggódik vagy nem aggódik az EU közvetlen közelében zajló aktív konfliktusok és háborúk miatt”, még

Emellett a kérdezőbiztosok még nyolc másik veszélyre kérdeztek rá, beleértve a terrorizmust, a természeti katasztrófákat, az ellenőrizetlen migrációt, valamint az energiaellátás tekintetében az Unión kívüli országokra való ráutaltságot – a magyarok sorra átlag alatti szorongásról számoltak be.

Igaz, a svédeknek pedig csupán egyharmada – az már más kérdés, hogy tényleg ennyire kevéssé aggasztják őket a bandaháborúk, vagy esetleg pont olyan őszintén válaszoltak a mostani kérdezőbiztosoknak, mint néhány éve annak a riporternek, aki az alapműnek tekinthető videóban stockholmiaktól kérdezte meg, fontosnak tartják-e a migránsok befogadását, sőt, adott esetben maguk is fogadnának-e be idegent (naná, persze, abszolút, érkezett a válasz mindaddig, amíg eléjük nem állt Ali a maga konkrét kapucnis valójában; attól mintegy gombnyomásra tört elő belőlük a skandináv kreativitás, a legpraktikusabb, minimalista, sallangmentes kibúvók előrántásával).

Ide kapcsolódik az a kérdés, hogy a jövőt tekintve mire kellene az Európai Uniónak leginkább összpontosítania ahhoz, hogy megerősítse helyzetét a világban –

A többi tagállamban nagyrészt a védelem és a biztonság témakörét tartották elsődlegesnek (álprobléma, ugye), míg Magyarországon és néhány másik keleti, illetve déli országban a „versenyképesség, gazdaság és ipar” válasz volt relatíve a leggyakoribb. A klímavédelem és a kibocsátáscsökkentés kizárólag Greta hazájában szerepelt a leggyakoribb válaszok között – a gazdaságát ennek oltárán feláldozó Németországban a válaszadók szűk egyötöde jelölte meg ezt a három legfontosabb kérdés egyikeként; a versenyképességet több mint kétszerannyian nevezték elsőrendű szempontnak.

Általános európai életérzést sejtet az is, hogy a „mely négy témakörrel kellene kiemelten foglalkoznia az Európai Parlamentnek” kérdésre Bulgáriától Ausztrián át Írországig

A szegénységet és társadalmi kirekesztődést a magyarok az átlagnál ritkábban említették kezelendő kérdésként – ez se teljesen cseng egybe az Európa-bajnok nyomort láttatni igyekvők mantráival. A boldog svédek ennél a kérdésnél egyenesen kimaxolták a thunbergizmust, szerintük ugyanis az EP-ben sokkal inkább kellene az éghajlatváltozás és a jogállamiság kérdésköreivel bíbelődni, mint a munkahelyteremtéssel vagy az életszínvonallal; emellett a svéd válaszadók negyede jelölte meg a genderegyenlőség, a befogadás és a sokszínűség ügyét, amely egyébként Európa-szerte az egyik legkevesebb szavazatot kapta. Magyarországon 11 százalék javasolta prioritásnak ez utóbbi kérdéskört, amivel progresszívebbnek tűnik, mint az uniós átlag:

Optimizmussal kezdtem, azzal is zárom. A tekintetben, hogy ki mire számít: saját életszínvonala az elkövetkező öt évben csökkenni fog, nő, nem változik vagy „passz, nem tudom”,

Igen, a választások előtt szűk fél évvel, a négy fal között nyilatkozva a magyarok csupán 12 százaléka állította, hogy romlásra számít. A franciáknál a személyes életszínvonal-csökkenést várók aránya 45 százalék, Belgiumtól Németországon és Ausztrián át Szlovákiáig és Görögországig 37–40 százalék. De a románok és a most euróra váltó bolgárok is egyharmad körüli arányban pesszimisták (náluk az utóbbi hónapokban érdemi hangulatromlás következett be), az uniós átlag 28 százalék. Lehetne próbálkozni azzal a magyarázattal, hogy persze, a magyarok azért nem tartanak életszínvonal-csökkenéstől, mert már olyan mélyen vannak –

Igaz, a magyar válaszadók közül életszínvonal-növekedéssel is csupán 11 százalék számol (szemben a 16 százalékos EU-átlaggal), a túlnyomó többség ugyanis úgy véli, 2030 végéig se romlani, se javulni nem fog érdemben a helyzete – ez a választásokra ráfordulva valamiképpen mégis hallatlan derűlátásnak tűnik, és az EP szerint is dobogós szintű optimizmust jelez. Vagy azt remélik mindkét nagy szavazótáborban, hogy az övéik nyernek, a tiszások esetében ugyanakkor azzal a többségi meggyőződéssel, hogy dehogy hozna nekik Magyar Péter vastagabb pénztárcát;

Ami pedig azt a vélekedést illeti, hogy „ennél igenis bármi csak jobb lehet”: a hazai média függetlenségének kérdését Magyarországon az uniós átlagnak megfelelő 54 százalék tartja aggasztónak, míg a tuski Lengyelországban 67 százalék – derül ki az Európai Parlament saját vizsgálatából. A szólásszabadság helyzetét Magyarországon az uniós átlag alatti mértékben érzik a válaszadók problémásnak:

***

(Nyitókép: MTI/Máté Krisztián)