Jim háborúja

„A londoni Chilcot-jelentés szerint Nagy-Britannia tévedett, amikor Irakot megtámadta, hiszen Szaddám Huszein rendszere nem fenyegette az országot, folytathatták volna a diplomáciát, s volt esély a békés rendezésre. Mindezt tíz évvel a háború elkezdése után tette le az asztalra a bölcs grémium, amely szakmailag nyilván kifogástalan, de kihagyja a döntésből a politikát. Vagy másfelől nézve ugyanúgy megpróbálja megvezetni a briteket és az egész világot, mint a háborús retorika idején Tony Blair, az akkori miniszterelnök.

Ez a háború elsősorban nem Nagy-Britanniáról szólt, hanem az Egyesült Államokról. Nem félt Washington vagy London az iraki fegyverektől, mindez csak a közvélemény meggyőzésére szolgáló lózung volt. »Vegyi fegyvereket használt nemcsak az ellenségei, hanem saját népe ellen is!« – mondta ezt minden politikus, újságíró, katona, asztalos és szakács Szaddám Huszeinről, olyan sokszor, hogy a meggyőző érv viccessé torzult. A kilövési engedély megszerzése után Iraknak befellegzett, ezt tíz év után mindenki látja. Aki pedig nem hallgatott a szirénhangokra akkoriban, az már a háború kezdetén tudta, hogy Irak jövője cseppet sem fontos. Ez egy alapvetően angolszász üzleti vállalkozás. Amerikai magánhadseregek degeszre keresték magukat, biztonsági rendszereket szállító cégek új székházba költöztek, mert a régiben kicsinek bizonyult a páncélszekrény, és Jim McCormick brit vállalkozó se tudott volna 52 millió fontot elkérni az iraki kormánytól sok ezer teljesen hasznavehetetlen játékszerért, amelyet bombakereső eszköznek hazudott.”