Ahol sötétség van, ott kell világítani

„Hogy néz ki ma a Szentjánosbogár-mozgalom?

Tizenöt éve van egyesületünk, melyben vezető szerepet visznek a Bogárban felnőtt egykori gyerekek, kamaszok. Intézményesültünk, professzionalizálódtunk sok szempontból, de hála Istennek, ez nem járt együtt a karizma megszűnésével. Közel száznegyven helységben tartottunk már lelki napokat, táborokat, összesen több mint száznyolcvanat.

Idén volt hat gyermek- és kamasztábor párhuzamosan. Mindebben közel százötven vezető, hat pap, mintegy hétszáz, tíz–tizenhat éves korú gyermek vett részt. Volt két ifjúsági táborunk is, tizenhéttől huszonegy éves korúak számára, Romhányban Forrai Tamás provinciális, Szekszárdon én voltam a fiatalokkal. (Forrai Tamást még novíciusként hívtam először bogártáborba.) A huszonegy éven felüliek számára a hét közepén kezdődött tábor. Lesz még családos tábor is, házaspároknak kisgyermekekkel, ez most már kilencedik éve rendszeres. Ezekre fiatal bogarakból gyerekvigyázó csapat szerveződik. Augusztusban ötödik alkalommal rendezzük meg a zarándoktábort, ezúttal az Őrségbe megyünk.

Fontos a mozgalom évközi klubélete is. Az elindító központban, Dunakeszin természetesen működik kezdetektől Szentjánosbogár-klub, de szerte az országban egyre több helyen szintén.

A Szentjánosbogár-mozgalomban kiemelkedő szerepet játszanak a jezsuiták, illetve a mozgalmat erős Szent Ignác-i lelkület jellemzi. Mi ennek a lényege?

Szent Ignác szelleme, és ennek lényege, a személyre bontott pedagógia kezdetektől meghatározza a »bogárlelkiség«-et. Mindig a gyerek adottságait, konkrét helyzetét nézi, azt kutatja, hogyan lehet a fiatalt személyesen megszólítani, segíteni a fejlődésében. Elutasítja az egy kaptafára épülő szemléletet. Ugyanilyen fontosságot tulajdonít a reflexiónak. A „bogár” életében teljesen tudatos annak folytonos vizsgálata, hogy éppen hol vagyunk, mit csinálunk, azt tesszük-e, amit tennünk kell, mi az, amiben fejlődnünk szükséges. Egyértelmű számunkra, hogy a »Főbogár« Jézus, mi csak bedolgozunk neki. Ő a „fővállalkozó”, aki megszabja számunkra az irányt, amerre mennünk kell. A lényeg, hogy minden tettünk a Jézussal való személyes kapcsolatunkból fakadjon.

A Bogár egyrészt alapvetően demokratikus, másrészt egyáltalán nem. Nem demokratikus abban az értelemben, hogy feltétel nélkül elfogadjuk azt, ami Jézustól jön, akármilyen nehéz is. Nincs ellenkezés, az Ő akaratát kell követnünk. Ám a demokrácia is érvényesül, hiszen mindenki egyaránt fontos, a Szentlélek célszemélye. Ezért mindenki véleménye érdekes. Valljuk és megéljük, hogy minden egyes ember megismételhetetlen csoda, valamiben a legjobb. Isten nem teremt selejtet, senkit nem szabad félretolni. A vitás kérdéseket nem szavazással döntjük el, hanem addig tárgyalunk róluk, míg konszenzusra nem jutunk. Közös belátásra van szükség ahhoz, hogy szívvel-lélekkel tehessük együtt a dolgainkat. Ez alapvetően fontos a Bogárban.

Ugyanígy az is, hogy nem kizáró ok az, ha valami nem várt, súlyosabb gond adódik, ha például megjelenik a táborban egy nehezen kezelhető, problémás gyerek. Nem küldjük el őt. Bármennyire is nehezíti a csoport életét, végtelen türelemmel foglalkozunk vele, bár lehet, hogy csak az utolsó napra érik be a feltétel nélküli szeretet türelme. Azt kutatjuk mindig, hogyan lehet egy adott, emberi szemmel talán kilátástalan helyzetből is előrelépni. A nehézségek az élethez tartoznak, mi elgondolunk valamit, ami szépnek és jónak látszik, de a valóság legtöbbször egészen más. Ez nem baj. A kérdés: hogyan tudok innen előre lépni. Nem panaszkodni kell, hanem türelmesen keresni a kivezető utat. Az egész Bogárban erősen jelen van ez a szemlélet.

Hogyan fogalmazná meg a Szentjánosbogár-mozgalom jelentőségét?

Teljes mértékben személy- és jelenközpontú, mindig az adott pillanat számít, amiben élünk. A Bogár szellemiségében, lelkiségében van egy kicsi a Regnumból, a cserkészetből, Taizéből. Alapvető a közösséggel megélt hitélmény. Játékkal, énekkel, egyéni beszélgetésekkel, mindennapi szentmisével kialakítottunk egy olyan struktúrát, amelyben a bogártáborban résztvevők hatalmas nyitottsággal, bizalommal fordulnak egymás felé. Egyszerűen nincs jelentősége annak, hogy először látjuk egymást, hisz Istennél egyszer majd mindörökre együtt leszünk. A lényeg, hogy mindnyájan Isten teremtményei vagyunk, tudatában saját gyarlóságainknak, hibáinknak, de hisszük, hogy a másik így is elfogad, mint ahogy mi is őt. Felfedezzük egymásban a jót, azt, amit a Jóisten lát, értékel bennünk. Persze, vannak hibáid, de van benned valami egyszeri és megismételhetetlen érték is, ami hiányozna nélküled a világból. Pótolhatatlan vagy, és engem ez érdekel, ennek örülök, erre vagyok kíváncsi, ezzel akarok együtt lenni. Igazából nem is táborról beszélünk. A pólóinkon ez olvasható: »A Szív Szentjánosbogár lelki napok«. A lényeg, hogy krisztusi lelkülettel éljük meg a táborokban eltöltött időt – aztán meg az egész életet.”