A Quimby jól tette, hogy fellépett Tusnádfürdőn

„Olvasom a Quimby tagjainak zavarodott és nyomorult magyarázkodását, miközben látom a gyalázkodó kommentek özönét, melyekben minden elképzelhető módon árulózzák, kurvázzák-kutyázzák a zenészeket. Tegyünk rendet a fejekben!

A Quimby tagjaitól ezúttal elpártolt a szerencse: tusnádfürdői fellépésükre a gyors reagálású szélsőbalos szekta csapott le, nem pedig Bayer Zsolt. Ha a kampányt Bayer vagy valamelyik bűntársa indította volna azzal, hogy mit keresnek a magyarság megmaradásának Orbán Viktor által megáldott szentélyében ezek a heroinista, migránssimogató, alattomos szélsőliberális tetvek, akkor most a jobboldali szekta [haza]árulózná a Quimby tagjait, míg az őket jelenleg lincselő tömeg épp azt üvöltené, hogy »El a kezekkel a Quimbytől! Inkább ide lőjetek! Diktatúra! Diktatúra!«

Kijelenteni, hogy a Quimby beállt a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe pusztán azzal, hogy felment egy színpadra, és ott önmagát képviselte, épp annyira racionális értelmezése a történteknek, mint azt mondani, hogy a Quimby meghackelte Tusnádfürdőt, nem engedte, hogy az a hagymázas, homofób, modernitástagadó világ, amit Kövér és Semjén oly következetesen képvisel, a fesztiválon kizárólagosságot nyerjen. Elhangozhatna, hogy a Quimby és mindaz, amit kulturálisan jelent, meghódította Tusnádfürdőt – s ha nem is magát a rendezvényt, de azt a pár ezer erdélyi fiatalt biztosan, akik ott ugráltak a koncerten. S épp ez a pár ezer Quimbyn ugráló erdélyi fiatal az egyetlen ütőképes válasz Orbánra meg az avitt, arrogáns és korrupt rendszerére. Nem Gyurcsány, és nem az MSZP. Ezek az erdélyi fiatalok akkor és ott nem Orbánnak tapsoltak, hanem a Quimbynek. Azok a dalok azon a színpadon épp az ellenkezőjét hordozták annak, amit a Fidesz vezetői nap mint nap gondolnak, mondanak és tesznek. Hol van az a kibaszott ellenzéki politikus, aki képes megmozgatni nem pár ezer, csak pár száz fiatalt?!

Ha volna tíz emberből csak három, aki gratulál a zenekarnak, velük szemben pedig ott állna hét polgárháborús gyűlölködő, akkor azt érezném, hogy bár a helyzet szar, mégis van remény. Jelen pillanatban azonban tíz véleményből tíz úgy hangzik, hogy a Quimby tagjai eladták magukat, megtaposták a húsz évüket, már nem az igaziak, csak Orbán kutyái.

Ellenállhatatlan élmény a hőseinket veszni látni. Ellenállhatatlan érzés, hogy nem csak mi kötjük meg a magunk szennyes kis alkuit, nem csak mi maradunk otthon, amikor a Liget fáit vágják. Lám: a Quimby is. »Pedig mennyire szerettük őket, mennyit hallgattuk őket, de hát látod, Sanyika, milyen korrupt rohadékok ezek is. Én a helyükben százszor tökösebb lettem volna. Na, most te fizetsz, egy nagyfröccsöt hozzál!«

Ez a történet a tömegről és a szekták működéséről szól. Arról, hogy a nemzetet vasfüggöny szeli ketté, amin ha bárki átmászik a másik oldalra málnát szedni, a lincselő tömeg cafatokra tépi. Példát kell statuálni, egyszer s mindenkorra bele kell verni mindenki fejébe, hogy a vasfüggönyön nincs átjárás, az idegen törzzsel nincs beszélgetés, és nincs vita. Nem ülünk le »ezekkel« egy asztalhoz, mert a végén még kiderül, hogy nem is állatok: nem bolsevikok, és nem fasiszták. A Quimby jól tette, hogy fellépett Tusnádfürdőn. Remélem, a koncert előtt és után azért elszívtak pár spanglit. Kurva rosszul teszik, ha engednek a nyomásnak, és úgy tesznek, mintha ennek az arctalanul lincselő aljadék csürhének bármit is joga volna számon kérni rajtuk.”