Panelértelmiség

„Tekintettel arra, hogy az értelmiség oly büszke a saját intellektuális és morális felsőbbrendűségére, kissé furcsállom, hogy ők is úgy viselkednek, mintha lenne valamiféle értelmiségi központ, ahonnan ugyanilyen paneleket küldözgetnek szét. Ezeket aztán ellövik publicisztikákban, pont úgy, ahogy a szóvivők elmondják a pártszövegeket. Nem volna ezzel baj, és nem is húzná az ember gúnyos mosolyra a száját, ha nem épp ezért bírálnák a politikát.

A politizáló értelmiség ismét a szokásos játékát játssza: föl kívánja oldani a politikát a jogászkodásban, esetleg valamiféle metafizikában-metaetikában (szabadság egyik esetben sincs, de azért úgysem rajong annyira az értelmiség). Aztán amikor látja, hogy a valóságon megbukik a kísérlet, akkor morális és intellektuális átkait szórja a világra, amiért annak népe ilyen műveletlen bunkó, és képes támogatni olyan további bunkókat, mint Donald Trump. Az utóbbi években-évtizedekben valószínűleg egy hosszabb csipkerózsika-álomban tartózkodhattak, ugyanis az ún. »populisták« előretörése minden, csak nem meglepő. A nyugati világ – Európa és az Egyesült Államok – legnagyobb problémája hosszú ideje éppen az, hogy a politikai (és egyéb) vezetése az érthetetlen bikkfanyelv és az utópista ábrándozás keverékének dialektusát beszéli, ezt pedig a valósággal naponta találkozó polgárok végtelenül unják. A lehurrogott „populizmus” valójában azt jelenti, hogy néhány politikus igyekszik azon a nyelven beszélni, amit a választópolgárai is megértenek, és igyekszik azokról a problémákról beszélni, amiket megértenek – jól-rosszul.

Nem kell persze azt mondani, hogy a helyzetet kötelező lenne ugyanúgy értékelni, vagy akárcsak ezt a folyamatot ugyanúgy látni, dehogy. Cserébe, ha már oly büszke az értelmiség az eszére, a függetlenségére, az erkölcsére, legyen oly kedves, és ne majmolja a buta, műveletlen, erkölcstelen politikusokat: ne egy Értelmiségi Központból rendelje a paneleket. Már ha az önkép fontos.”