Rosszízű történeteink

„Jog a parancsolásra és jog az ellenzékiségre: íme a demokratikus legitimitás két alaposzlopa – Guglielmo Ferrero írja ezt híres könyvében, A hatalomban, előrelátón hozzátéve, hogy minden dualizmus hajlamos rá, hogy egy »ellenséges kettős szerint alakítsa önmagát«. Most nagyjából itt tartunk. A Liget projekt ellen tüntetők biztosan nem örülnének annak, hogy mindössze a politikai filozófia egyik klasszikusának illusztrációi, de a sértődés fennállhat a rendőrség részéről is. Sokszor láttuk őket, s mindig ugyanabban a Ferrero által leírt merev »ellenséges kettősben«, hogy szinte már egy rokokó élőkép állandóságát idézik. Csak egyszer látnánk, hogy a rendőrök láncolják magukat a fákhoz! Vagy hogy a tervezők szoros falanxban hozzák a tüntetőknek a hűsítőt… Elfelejtenénk a kor színvonalának és nyerseségének megfelelően átformált, minden csatornán, minden esti híradóban közvetített, gumibottal és feltüzelt fiúk-lányok fenyegetőzéseivel XXI. századivá dinamizált élőképet. A rossz emlékű őrző-védőket már a választási irodánál sem szívesen láttuk: több rendőr elviselhető, több Kubatov-legény nem. A liget biztonsági őre, aki nem éppen rokokó stílusban odaszólt a rendőröknek (»B… meg, mikor fogtok már intézkedni?«), legtöbbünk szívébe éppúgy nem lopta be magát, mint a politikusokat akasztással fenyegető leányzó. Mintha a dühödt harc, amellyel az ellenzék a kormányt, kormány az ellenzéket támadja, valami helyett lenne. Mintha a tüntetés most sem csak a liget védelméről szólna. Mintha az lenne a vágy, hogy álljon el végre a kormány attól a fixa ideájától, hogy amit ők akarnak fönt, az mindig nagyon jó, amit pedig az ellenzék támad alant, az egytől egyig rossz. Eddig több mint tízmilliárd forint közpénz ment el tervezésre és előkészítésre a Liget projektre fordítandó 200 milliárdból. Nem kis összegről lévén szó, a kormány a tüntetők szavára aligha fog elállni a terv megvalósításától, az elitcsere kiválasztottjai pedig nyilván sorban állnak a beruházás részmunkálataiért.

Gyerekkorom java telt el a ligetben, ahová naponta átjártunk a VII. kerületi bérházrengetegből. Tapasztalatból tudom, a Városliget minden fája, pázsitos négyzetmétere mekkora érték. A ligetet átölelő XIV. kerületben még csak akadnak nagyobb kertek, villák, levegősebb utak. De a túloldalon lévő VII. és VI. kerület szörnyű beépítettségét a lepusztult bérházakkal csak a liget közelsége, levegőssége teszi elviselhetővé. A város tüdejéért aggódókat a projektpártiak egyfolytában a nagyobb zöld területtel nyugtatják, ami logikai nonszensz, még ha fű alá rejtenek is egy egész múzeumépületet. (A Széll Kálmán térnél is fűt-fát ígértek nekünk, aztán lett belőle sok-sok kő.) A Liget projektet kezdettől fogva szakmai és civil szervezetek tiltakozása kísérte, ez ugyanis nem holt vidék, mint a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája megépítése céljából kiszemelt telkek voltak. Miért nem számít, hogy a főváros lakóinak 80 százaléka ellenzi a Városliget beépítését?

A Liget projektet nehéz lesz keresztülvinni, hiszen a tiltakozás fokozása csak szervezés kérdése. Sajnos valószínű, hogy akár még a következő választásokig is lesz elegendő számú, tiltakozásra nagy kedvet érző munka nélküli fiatal. Ilyen fontos beruházásnál a tervek elkészítése előtt az érintett kerületek és a főváros összlakossága körében komoly fölméréseket kellett volna végezni. A projekt körül túl sok a ködösítés, így fordulhatott elő, hogy véletlenül derült ki egy konferencián: a Közlekedési Múzeum alatt egy 9000 négyzetméteres terület lesz kiépítve.

Nyilván az is fokozza majd a zöld területek arányát.”