Robert Charles Wilson: Darwinia

„Amolyan King Kong-os vagy Kongó-s kalandra számítottam, dzsungeljáró, bozótvágós kalandorokkal, akik belebotlanak egy felderítetlen világba, amely megannyi kiszámíthatatlan veszélyt, tomboló bestiákat és izgalmas titkokat rejteget, s mindamellett, hogy ez az elvárásom még itt-ott vérszegényen ugyan, de teljesült is (bár a Vastanács Cutterének Bas-Lagi vándorlását bemutató Miéville-regény egyetlen fejezete is érdekesebb és érzékletesebb, mint a Darwinia terra incognitájának flóráját-faunáját elénk táró részek), az egész inkább egy »szellem a gépben«-történetté változott a lapok fogytával, s ez már egyáltalán nem volt ínyemre (ha valaki emlékszik még, a Második Alapítvány-trilógiában is pont a hálózatban élő, digitális mémlények szerepeltetését kifogásoltam leginkább). Nekem úgy tűnt, a sztori alapjában véve erre a fordulatra van kihegyezve, ezért nem is írok semmi konkrétabbat, nehogy azzal a váddal illessenek, hogy elspoilereztem a könyvet - ezzel egyébként valahogy a könyv fülszövegének írója is így lehetett. Szóval nagy vonalakban ennyit gondoltam a Darwiniáról írni, szerintem nem egy nagy durranás, bár attól még nem kizárt, hogy lehetnek jó könyvei is a szerzőnek. Ha már egyszer elismerésekkel illetett író, még ez sem teljesen lehetetlen.”