5 Kubrick-film, amit látnod kell, mielőtt megőrülsz

„5. 2001: Űrodüsszeia (1968)

Ha van fogalommá lett film, akkor ez az: az 1968-as, négy év munkával készült és minden addig elképzelhető látványvilágot felülmúló 2001: Űrodüsszeia közel ötven évvel később is legalább annyira lenyűgöző a maga hárommillió évet átugró vágásával, mint amennyire sokadszorra is érthetetlen. Annyira kevéssé lehet belekapaszkodni, mint egy bársonyfekete világűrben hangtalanul sikló, csontszínű űrhajóba. Ez az űrszimfónia ugyanis elsődlegesen - Kubrick vallása szerint - »egy zenemű rangjára áhítozott«, ezt ambicionálta a tökéletes sci-fi elkészítésével. És mellékesen olyan kérdéseket kerülget a maga hiperlassan hömpölygő módján, mint a Végtelen, az Értelem, az Ember és az Idő, szóval csupa kékdunadunyhába süppedős téma a kényelmesen kipárnázott kulturális elfekvőben, miközben olyan tanulságokat is hordoz, hogy csak óvatosan húzzuk ki a konnektorból az elektromos szúnyogriasztót. Bár Kubrick biztos volt benne, hogy ezzel a szélesvásznú űreposszal elkerülhetetlenül besöpör minden díjat, a film a maga korában megbukott, hiába emelte popkulturális toposszá a gyilkoló számítógépet, HAL 9000-et, a legénységet gyilkolni kezdő fedélzeti programot, az egyetlen, kegyetlen, szivárgó vérpiros szemet, amely a rendező ironikus önarcképének is felfogható. Mert Kubricknak volt monomániája, hogy a színészek a legfőbb akadályai annak, hogy elkészíthesse a tökéletes filmet, ahogy minden küldetést a legénység veszélyeztet. Csakis onnantól lett kultusza, hogy az LSD-szubkultúra felfedezte magának és beültek a moziba utazni, mert az Űrodüsszeia utolsó ötöde, a Jupiter és azon túl, nettó trip. Mintha Kerényi Imre agyában járnánk, miközben megnézi a Csillagkaput. Legtöbbször a Pink Floyd eget megérintő Echoes-ával keverik, az elszállás garantált, űrfilm, űrzene, űrutazás, még egy szimpla éjjel is. Csak holdsétásan szökkenjünk túl azon, hogy miként került a sikoltó monolit az ősmajmok közé, talán teleportálással, vagy csak ledobták, mint a busmanok közé a kólásüveget, ne agyaljunk mindenen, csak a végén, hogy mi a könny a Csillaggyermek.”