Tarlós István megtáncoltatta a csodálatos olasz filmcsillagot
„Kicsit várni kellett rá, de csak összejött” – emlékezett vissza a volt városvezető.
Ez az egész persze nem működne ilyen jól, ha nem lenne ennyire eltalálva a nyelvezet. Sepsi elbeszélője egy letisztult, keserű hangvételű, ugyanakkor rendkívül láttató erejű hangon szólal meg.
„Szórakoztató: Sepsi ebben az alapvetően krimi noir történetben nem akar semmi újat, különöset hozni. Nem akarja vele megváltani a világot, új alapkora helyezni a műfajt, csak végigvezet minket ezen a különös környezeten jól ismert sablonok segítségével, bebarangoljuk a kemény, hallgatag és a világtól megcsömörlött főhőssel, Jynx-szel (meg persze az elmaradhatatlan társnőjével, az alig arasznyi magas tündérrel, Wendyvel – hisz milyen noir az, amelyikben nincs egy jó nő a tökös férfi mellett?) ezt az idegenségében is oly otthonos teret, hogy lépésről lépésre megismerhessük azt, és eljussunk a »hentelős« végkifejletig, miközben hősünk számolatlanul dönti magába a címadóul szolgáló italt, melynek segítségével a fogyasztók néhány órára új személyiséget ölthetnek.
Ez az egész persze nem működne ilyen jól, ha nem lenne ennyire eltalálva a nyelvezet. Sepsi elbeszélője egy letisztult, keserű hangvételű, ugyanakkor rendkívül láttató erejű hangon szólal meg, amely egyszerre hiteles mind a belső monológok, mind az akciójelenetek leírásánál. Az egész történet filmre kívánkozik (persze fel kell kötnie a gatyáját, illetve bőségesen költenie a pénzét annak, aki egy ilyen látványos teremtményekkel és akcióval teli környezetet hitelesen meg akar jeleníteni). A Pinky tipikusan az a mű, ami elsősorban a hangulatával visz magával, leköt, szórakoztat és nem ereszt. Jóval több, mint egyszerű falnivaló nyári olvasmány. Egy kis gyöngyszem a posztmodern és a zsánerirodalom határvidékéről, és bár elsősorban a sablonos történet miatt nem mondanám rá, hogy remekmű, de mindenképpen érdemes elolvasni, a szerzőjére meg odafigyelni. Sepsi László már most több mint egy szimpla ígéret.”