„A kötet egyik fontos érdeme, hogy a jó sci-fik szokásának megfelelően kifejezetten mélyen szántó kérdéseket vet fel magáról az emberről. A harcra termett tizenhármas variánsok, a szexre kifejlesztett bonobók és a téli álmot alvó hibernoidok nem kifejezetten emberek: génjeikbe kódoltan mások, mint mi. De mekkora is ez a különbség, és miben nyilvánul meg? Együtt lehet-e ezzel élni, és milyen áron? Ezek a mutánsok veszélyesek a társadalomra, vagy csak a társadalom démonizálja őket? Morgan alaposan körbejárja az előítéletek, és a faji illetve vallási különbözőség témakörét, és bár érdemi választ nem feltétlenül fogalmaz meg, komolyan elgondolkoztatja az olvasóját.
Persze számos erénye mellett nem hibátlan ez a regény sem, »csak« nagyon jó. Néhol jobban is ki lehetett volna használni az egyébként ügyesen felépített sci-fi világot, hogy ne csak díszletként funkcionáljon - a marsi »távvallatás« a hatalmas távolság miatti megszakítássokkal kiváló példa arra, hogy milyen ötletekkel lehet feldobni egy ilyen típusú sci-fi/krimi könyvet. Bizonyos elemek nem lettek a teljesen átgondolva a történetben (pl. arra, hogy a telet átalvó hibernoidok létének mi az értelme, én nem találtam választ a kötetben), és a maga a nyomozás, a rejtély felgöngyölítése sem minden esetben lett olyan élvezetes együtt gondolkodás a szereplőkkel, mint amilyen lehetett volna (néhol bizony csúnya deus ex machinák viszik előre a történetet lsd. ide Carmen Ren utolsó meglepetésszerű felbukkanását).
Mindegy, mindezen hibák fényében is egy kifejezetten olvasmányos és profin megírt, nagyszerű karakterekkel, emlékezetes sci-fi világgal és korrekt krimi-szállal dolgozó regény lett az A fekete férfi. Lehet, hogy hamarosan próbát teszek Morgan más sci-fi köteteivel is, hiszen az írót híressé tevő cyberpunk akció-krimiket, a Takeshi Kovacs-trilógiát még nem is olvastam, annak ellenére, hogy már mindhárom kötet megjelent magyarul.”