Egyszínű sokszínűség

„Túl az »európai álmot« kergető szerencsétlenek ötletszerűen felvert illegális sátortáborain, túl a soraikba férkőzött terroristákon és fanatikusokon, túl azokon a menekülttáborbeli összecsapásokon, amelyek az állítólagos fogorvosok és mérnökök között törnek ki egyre gyakrabban, számomra nagyon súlyos kérdéseket vet fel az egész népvándorlásnak a fogadtatása. A migráció támogatói között szép számban képviseltetik magukat a kulturális sokszínűség és nem mellesleg a környezetvédelem elkötelezettjei is. Szélsőséges aktivistáik közül sokan az osztrák vagy a szlovén határkerítésnél kiabálják lelkesen egy punkegyüttes nyomán, hogy nincsenek határok, nincsenek nemzetek (no borders, no nations). Jöjjön bátran mindenki, ne legyen fehér gettó Európa, hanem legyen sokszínű: virágozzék itt ezer virág!

Ami ennél meglepőbb viszont, hogy az utóbbi csoport – a méregzöldek – is előszeretettel szállnak síkra a migráció védelmében. Holott éppen ők, a globalizációkritikus környezetvédők azok, akik elsőként szólalnak fel a veszélyeztetett állat- és növényfajok védelmében, amikor kívülről érkező, úgynevezett özönfajok fenyegetik létükben az egy-egy környezetre specializálódott fajt. Nem zavarja őket az üvöltő párhuzam: a gombamódra szaporodó mecsetek és a nyugati városnegyedekben virágzó minikalifátusok, vagy hogy Brüsszelben már nyolc éve a Mohamed nevet kapja a legtöbb újszülött kisfiú. Nem zavarja őket, mert az emberi kultúrák esetében – úgy tűnik – nem tartják elfogadhatatlannak, ha a »piac törvényei« érvényesülnek, és a gyengébb vagy csak kevésbé erőszakos kiszorul eredeti élőhelyéről. Sőt, cinikusan még oda is vágják a megélhetésüket féltőknek: ha valaki nyelvtudás és szakképzettség nélkül el tudja venni a munkádat, akkor te vagy a selejt.

Üdítő kivételt – hazai vizekre evezve – talán csak a közélettől nemrég elbúcsúzó Schiffer András jelentett, aki egy zöldpárt társelnökeként is azt mondta: persze, virágozzék ezer virág – de ott, ahol kialakult. Nem tudom, Schiffer látta-e azt az interneten terjedő képet, amellyel jómagam is találkoztam. Egy tarka Rubik-kocka van rajta, amely közelről nézve ugyan sokszínű, ám amikor sok ilyen kocka van egymás mellé téve, távolabbról már nagyon is egyszínű, sárgás rózsaszín tengerbe olvadnak össze. Persze ez is sarkított hasonlat, de mégis jól mutatja, milyen lesz a világ, ha az utolsó végvárakat is beveszi a sokszínűség.”