A hatodik koporsóban

„Nagy Imrének és mártírtársainak újratemetése a rendszerváltás nyitánya volt, s még akkor is felemelő és ragyogó napja történelmünknek, ha a rendszerváltás nem az a kimondott sikertörténet. De annál az emberöltőnyivel korábbi napnál maradva, annak mitikus fényét és jelentőségét tovább növelte egy beszéd. Sok jó, tiszteletre méltó, gondolatébresztő, lélekemelő szónoklat hangzott el aznap, de mi most csak az egyikre, arra a bizonyos beszédre utalunk, amelyik néhány év múlva egy szabad választáson győztes politikai közösség chartája lett, s még most, több mint negyed évszázad után is képes visszacsempészni szívünkbe valamit akkori reményeinkből és elszánásainkból. Sokan támadták akkor is, azóta is Orbán beszédét, Horn Gyula odanyilatkozott, hogy magunkra haragítottuk általa a Szovjetuniót meg Gorbacsovot, mások esküdtek rá, hogy Orbán az agyagba akarta döngölni a kommunistákat, megint mások arra jöttek rá, hogy a komcsik bízták meg Orbánt ezzel a provokációval, de hiába keresték a gyenge, hazug, manipulatív pontjait, fogást nem találtak rajta.

Több sikerrel járnak azok, akik megpróbálják számon kérni az aktuális orbáni politikán az egykori beszédet. S itt nem az erősödő orosz gazdasági kapcsolatok miatt háborgó, primitív hecckampányra gondolunk. A »'89-ben hazazavarta az oroszokat, most meg visszahívja őket« típusú agyatlanságok meglepő népszerűségre tettek szert, de attól még elmélyült elemzést nem érdemelnek. Ám a beszéd, a konkrétan megfogalmazott tételek nélkül is egyértelmű morális krédó, amely igyekszik meggyőzni az embereket, hogy a kommunizmus bukása után a politika színpadára lépő ifjúság tanulni fog az elődök hibáiból, és semmiképpen el nem követi azok bűneit. Ha az akkori fiatalokon múlik, akkor ők nyílt, őszinte, igazságra törekvő, független, a szabad civil kezdeményezéseket támogató és erősítő, sokszínű társadalmat és országot fognak építeni, s nem lesz több kilátástalanságtól sújtott, jövőjétől megfosztott nemzedék.

»Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk – mai fiataloktól – a jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik.« Azok a fiatalok – a mai 50-esek, 60-asok, a rendszerváltó nemzedék – azóta sem kapták vissza azt a bizonyos elvett jövőt. Az elkövetkező húsz vagy ki tudja hány évünk ott maradt a koporsóban. Nem lett részünk abban a felszabadult, igaz világban, amelyet a rendszerváltáskor ígértek nekünk.

Persze méltánytalan lenne a Fideszt és Orbán Viktort felelőssé tenni a rendszerváltás kisiklásáért. Olyannyira, hogy a 2010-es választások előtt épp a Fidesz és miniszterelnök-jelöltje ígérte, hogy helyrehozzák, kiteljesítik mindazt, ami a '89-es, '90-es ígéretekből és reményekből elsikkadt. De a jövőt mégsem kaptuk vissza. Mire vitte ez a nemzedék? Soha nem keveredik ki a bankhitelekből, legfeljebb akkor, ha elárverezik a lakását. Már nem azon aggódik, mennyi lesz a nyugdíja, hanem hogy lesz-e egyáltalán. Ha megnyerte volna a jövőt, a gyermekeiét is itt képzelné el, s nem több száz kilométerre nyugatra. Napi nyolcórai munkával ha nem is jólétet, de elfogadható életszínvonalat biztosíthatna a családjának, de legalább saját magának, s nem a létminimum alatti összegből kellene megélhetési stratégiákat kieszelnie. S főleg nem kéne folyton azt látnia, hallania, benyelnie, hogy jobban él, amikor rosszabbul, gazdagabb, amikor szegényebb, tájékozottabb, amikor elhallgatnak előle valamit, szabadabb, amikor átverik. De erről már nem a Magyar Szocialista Munkáspárt tehet.”