„Miután Orbán nekirontott Sorosnak, a független média és az ellenzék kaján örömmel »fedezte fel«, ki mindenki tanult (illetve nem tanult) a Fideszből így vagy úgy Soros-pénzzel, ösztöndíjjal vagy a CEU-n, Orbántól és Kövértől a kormányszóvivő Kovácsig.
Ellenzéki szemszögből ez valamiféle hálátlanság: nem azt csinálják, amire Soros tanította őket, és még meg is támadják. Orbán szemszögéből »kommunista gondolkodásmód« elvárni azt, hogy ha valakit – főleg pénzzel – »megsegítünk«, akkor feltételezzük, hogy meg is vásároltuk, és elvárjuk, hogy ugyanazt mondja, amit mi. (...)
De Soros se nem kommunista, se nem orbánista, hanem egy tőzsdei befektető, aki azt, hogy az alapítványa pénzén kitaníttatott figurák ellene fordulnak, nyilván elveszett befektetésnek fogja föl. Ami az ebeké, az az ebeké, nem fogja visszakérni.
Pedig a helyzet súlyosabb.
Ha egy rezsim arisztokráciája (az arisztokráciát nem szellemi vagy jogi értelemben értve, hanem úgy, hogy egy korábbi csoporthoz való tartozásuk miatt van előjoguk hatalmi pozíciókhoz) és csatlósai pontosan az ellenkezőjét akarják annak, amire az alapítványi pénzen taníttatták őket – akkor talán a tananyaggal is baj volt. Másképpen: ha éppen a magyarországi mintaprogram bizonyult ennyire kontraproduktívnak, ott valami eleve hibádzott az elmélettel. (...)
A nyílt társadalom elméletét – amit Popper a második világháború előtt és alatt dolgozott ki a totalitárius és tekintélyelvű rendszereket megalapozó társadalom- és politikafilozófiák kritikájaként – ebben a terjedelemben nehéz összefoglalni, de a liberális demokrácia sajátos, általánosított és konkrét időből kiszakított felfogásáról van szó. (...)
Mivel Popper elméletében a nyílt társadalomból nincs visszaút (a korszak hamis ideológiák alapján zárttá tett társadalmai bukásra vannakj ítélve), a fejlődés egyirányú. (...)
Végül Soros pénzpiaci és politikai szemléletére a fallibilitás elméletének gyakorlati alkalmazása volt jellemző: a politika is a buborékok módjára működnek: a téves várakozások oly módon hatnak a valóságra, hogy visszaigazolódnak, egyre többen és egyre több pénzt tesznek rossz lóra, és egy ideig nyernek is, amíg csak el nem jön az igazság pillanata (igazság: ismeretelméleti értelemben), amikor a fellendülésből összeomlás lesz. A jó tőzsdés előre látja az igazság elkerülhetetlenül bekövetkező pillanatát, és az összeomláson is nyer.
Csakhogy a politika nem tőzsde, és viszont. Miközben vagy miután zárt társadalmakat, totalitárius, tekintélyelvű vagy rasszista (Dél-Afrika) rendszereket akart megrendíteni, az alattuk élő társadalmakat a nyíltság felé terelni, 1992-ben, a fekete szerdán egy hibátlanul nyílt társadalom, Nagy-Britannia és annak liberális demokrata kormányzati rendszere ellen játszott. Van olyan erkölcsi koordinátarendszer, amelyben megteheti: piaci szabadság, az piaci szabadság, mi is ennek a hívei vagyunk, de akkor a filantróp tevékenységében ennek a szemléletnek miért nincs nyoma.”