Természetesen sok más mód is van. Vegyünk például egy céget. Ki lehet tűzni a faliújságra, hogy kik lazsáltak abban a hónapban, de a pletyka egy olyan informális megoldás, amit az emberek maguktól régóta használnak. Nyilván minél tökéletesebb az ellenőrzés, annál könnyebb a valós teljesítményt mérni egy szervezetben. Persze ahol fizikailag lehetséges, ott kialakul az informális kommunikáció, akármennyire is jól működő a szervezet. Ha egy világos értékelő rendszer működik a cégnél, amit mindenki ismer és tökéletesen fedi a valóságot, akkor az informális kommunikációnak kisebb szerepe lehet, de nem nagyon ismerünk ilyen rendszert. Tökéletes, objektív módszert nagyon nehéz találni olyan szervezeteknél, ahol a hozzáadott érték elég képlékeny vagy nem kézzelfogható – nem órabérben, hanem minőségben értékelhető.
Ismersz olyan kutatást, ahol már eleve valamilyen gyakorlati cél megvalósításáért kezdték el vizsgálni a kapcsolathálót?
Ez jellemzően prevenciós programokban fordul elő. Ismerünk dohányzásellenes, dohányzást megelőző, alkoholfogyasztást megelőző kampányokat, amelyekben kapcsolatháló-elemzést használtak ahhoz, hogy csökkentsék a dohányzás és alkoholfogyasztás terjedését a középiskolákban. Ezek sikeresek voltak. Itt a kapcsolathálók feltáró jellegűek voltak, s ez alapján határozták meg, hogy hol szükséges beavatkozni. Vannak megfélemlítés-ellenes programok is, amelyeknél nagyon fontos az osztályon belüli hálózati meghatározottság, a strukturális beágyazottság. Ezek nem az osztályból kiragadott folyamatok. Ha Józsi bántotta Pétert az iskolában, akkor nem csak Józsit meg Pétert kell elővenni. Ilyenkor az egész osztállyal kell foglalkozni, leginkább azzal a kapcsolathálóval, amiben ők szerepelnek. Persze nagyon fontos a magyar sajátságok figyelembe vétele. Szerencsére van példa ilyen kezdeményezésre itthon is: Parti Katalint és munkatársait említeném. Ők hozzánk képest sokkal előrébb járnak a gyakorlatibb alkalmazások területén.”