Ezért készítünk szamorodnit

„A legfogyasztottabb bor mindig a szamorodni maradt, habár akkor még nem így hívták, vagy nem hívták sehogy. Az aszúból mindig kevés készült, mindig nagyon drága volt, igazából soha nem volt valódi ital, ma sem lehet kupaszámra inni, nem csak azért, mert drága, hanem mert sok, vastag. A szamorodninak voltak különböző beltartalmú változatai, amiket azért már lehetett kellemesen kortyolni. Az aszúról igazából nem is tudták, hogy hány puttonyos, mert nem mérték, de az eredeti recept máig fennmaradt, és mi is ezt alkalmazzuk, soha nem mérjük a cukortartalmat. Amikor bejöttek a szabványok, megpróbálták egységesíteni a cukortartalmat. Nálunk ilyen nincs. Az évjáratok 180 grammtól 300 gramm maradékcukorig szórnak. Megcsináljuk az eredeti receptet, és amilyen lesz, az a Szepsy aszú, ami nálunk mindig csak hatputtonyos volt.

A jövőben csak dűlőszelektált aszúnk lesz, és csak furmintból készül majd 100%-ban. Ennek az az oka, hogy ha valahol van három fajta, akkor különböző arányokban lehet összeállítani az aszút, vagy ha van hat fajta, ott végtelen számú módon lehet előállítani. A világ legdrágább termelésű borát nem lehet ilyen bizonytalanul kommunikálni. Ezért innentől csak egyféleképpen készülhet, az eredeti recept szerint, és 100% furmintból.

A szamorodni három fajtából áll össze, 70% furmint és 15-15% sárgamuskotály-hárslevelű. A furmint adja a botritiszes koncentrációt, ízt és karaktert, 500 gramm közeli induló cukortartalommal, ehhez jön hozzá a töppedt hárslevelű és a töppedt muskotály. Így jön létre ez a 180 gramm maradékcukrú szamorodni, amely mindent tud ahhoz, hogy a világ édes borait egy kis szerénységre intse. Meg kell fegyelmezni a jégborokat, szalmaborokat ezekkel a borokkal, mert az a helyzet, hogy a világon forgalomban lévő édes borok 98%-a technológiailag töményített édes bor. Ez az, amit a természetes édes borokkal kezelni kell. Még a legpozícionáltabb borértők, borszakírók és elismert szaktekintélyek is feltesznek olyan kérdést Londonban, 140 borértő között, hogy miért kell egy Szepsyért 50 fontot fizetni, amikor egy új-zélandi szalmabor már 10 fontért is kapható. Nyilván megválaszolom, és nyilván tapsot kapok a válaszért.

Szomorú, hogy egyáltalán felteszik ezt a kérdést, összehasonlítva azt, ami az, ami, meg ami csak annak akar látszani, és művi úton állítják elő. Megkérdezi persze, hogy de miért, hát nem jó? De jó, csak éppen nem az! Tehát nagyon sok dolgunk van még, amíg dolgokat helyre teszünk. A világ elbillent abba az irányba, hogy óriási pénzeket tesznek bele olyan termékek marketingjébe, amit meg kell magyarázni.

Ez olyan, mint amikor a 3 éves gyerek hazajön az óvodából, és sír, hogy neki miért kell frissen facsart gyümölcslevet inni, amikor más rendes gyerek Coca-Colát is ihat.

Ezért készítünk szamorodnit, egyre inkább finomítva a termelés és készítés rendszerét. Áttértünk a cuvée elnevezésről a szamorodnira, hogy visszahozzuk az eredeti nevet, persze aggályoskodtak, hogy nem fogják tudni kimondani külföldön. Dehogy nem fogják! Most már kimondják. A borvidék neve Tokajra rövidült, mert a Hegyalját aztán végképp nem tudják kimondani, de a szamorodnit nem akarjuk lerövidíteni. Pedig a cuvée a legnépszerűbb termékünk volt, abból épült fel a birtok fele, nagyon sokat hozott a konyhára. Mégis elhagytuk, mert nem szolgálja már a jövőbeni érdekeinket.”