Szurkoló született

„Pályára lépett a magyar válogatott. Figyeltem az arcokat, persze azt se tudtam, ki kicsoda. Megszólalt a Himnusz, amit kicsit pattogósabban játszottak, mint ahogy mi megszoktuk, elvégre külföldön nem értik, hogy ez számunkra imádság, a magyar nép zivataros századaiból. Hallottam, hogy a kinti szurkolótábor lassabban énekli, és láttam, amikor a kamera végigpásztázta a magyar csapatot, hogy ők is. Dacosan, büszkén, de mégis alázatosan egy nagy küzdelem előtt. Mint akik csatába készülnek.

Ahogy elkezdődött a meccs, rájöttem, hogy izgulok értük. A két magyar gólnál felüvöltöttem – és magamon is meglepődve – azt éreztem, jó lenne ott lenni a lelátón. Együtt kiáltani minden rigmust, hallani, ahogy zúg körülöttem a RIA-RIA-HUNGÁRIA, ott lüktetni a piros-fehér-zöldbe öltözött tömeggel, sírni, összeölelkezni, buzdítani.”