Szurkoló született

2016. június 17. 13:15

Ahogy elkezdődött a meccs, rájöttem, hogy izgulok értük.

2016. június 17. 13:15
macassy
F5

„Pályára lépett a magyar válogatott. Figyeltem az arcokat, persze azt se tudtam, ki kicsoda. Megszólalt a Himnusz, amit kicsit pattogósabban játszottak, mint ahogy mi megszoktuk, elvégre külföldön nem értik, hogy ez számunkra imádság, a magyar nép zivataros századaiból. Hallottam, hogy a kinti szurkolótábor lassabban énekli, és láttam, amikor a kamera végigpásztázta a magyar csapatot, hogy ők is. Dacosan, büszkén, de mégis alázatosan egy nagy küzdelem előtt. Mint akik csatába készülnek.

Ahogy elkezdődött a meccs, rájöttem, hogy izgulok értük. A két magyar gólnál felüvöltöttem – és magamon is meglepődve – azt éreztem, jó lenne ott lenni a lelátón. Együtt kiáltani minden rigmust, hallani, ahogy zúg körülöttem a RIA-RIA-HUNGÁRIA, ott lüktetni a piros-fehér-zöldbe öltözött tömeggel, sírni, összeölelkezni, buzdítani.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karbantartó9
2016. június 17. 19:18
Azt kérdem egy havertól: nézted a meccset? Nem, miért, te szereted a focit? Mondom: nem nagyon, de a magyar önmagunkat szeretem, kötelező,volt nézni. De a győzelem óta szeretem a focit. Talán egyszer meccsre is elmegyek. Ha még addig elsz vénám, amit szkennelhetnek.
pollip
2016. június 17. 14:09
Egészséges:-))))))))))))))) mentalitás, bármit is mond Janisch Attila mi is hangoskodtunk:-))))
kispufi
2016. június 17. 14:01
Erről szól a történet. Nekem is vált szurkolóvá nem egy antifocis ismerősöm. Egy vérből valók vagyunk, no, még ha patetikus is. Jó, aki nem érzi úgy, az nincs, de az nem is hiányzik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!