Olcsó ópium

„...azt hiszem van az a pillanat mikor csendben kell lenni. Ez a pillanat tegnap volt. Egy rossz szót nem szóltam erre az olcsó ópiumra, vagyis a focira. Tényleg... Sőt még a tegnap este közzétett képemnél tréfáltam is, hogy lett eredménye a meccs alatt Kecskeméten tartott meditációnknak...

Igen. A győzelemre gondoltam. Átlépve ezzel a poénnal egóm és tudatom minden határát. Az elvonulásunkra van néhány felkészítő anyag, ami segítség a ráhangolódásra és a spirituális akadálypályához. Az egyik ezek közül Máraitól A Romában történt valami. Érzésem szerint a világirodalom egyik legkiemelkedőbb alkotása, mély spirituális tanítással együtt. Aztán...

Van pillanat mikor szót kell emelni. Ez a pillanat ma jött el. Édesapámat imádom, Isten látja lelkem. De neki is tudni kell ki lett a fia... Az imént felhívott és leteremtett, hogy nem vicces a meditációs képem és milyen magyar ember vagyok én, hogy nem néztem a meccset...

Igen. A kérdés jó! Én egy olyan magyar ember lettem aki megírta a Nem alkuszom és a Magyar földre című dalt... Aki nem érti, hogy most azok az emberek akik a hitelátverésnél nem vonultak utcára és nem álltak ki egymásért és életek munkáit, családokat hagytak a levesbe menni... Most ujjongva bámulnak egy vibráló dobozt... És magyarnak vallják magukat...

Akinek fáj minden tégla ára amit stadionokba helyeztek miközben a rendőreink, mentőseink, orvosaink, ápolóink, tűzoltóink és minden társadalmi munkásunk, eszközök nélkül, Isten tudja honnan merítve menti ami menthető és próbál ember maradni az embertelenségben... Aki nem érti, hogy hogyan kereshetnek milliókat olyan emberek akik kokainoznak, kurváznak, sportkocsikkal járnak meg néha futkároznak picit, miközben az árvák gondozói megélni sem bírnak..., hogy egyéb hősöket ne említsek... Akinek fáj, hogy nincs minden iskolának legalább egy lova és néhány állata meg veteményese, hanem helyette százmilliárdok folynak el erre az olcsó ópiumra, amitől azt mondják magyarnak érzik magukat...

Majd bontanak még egy vizezett sört. Közben Atilla, Árpád, Zrínyi és Dobó... forogna a sírjában. De újraszülettek. Itt vannak köztünk. Talán olvassák soraim... És talán ők megértik..., hogy én »milyen magyar ember« lettem...”